
Archívum
Emlékmű a 907-es pozsonyi csatának
Egy szinte elfeledett történelmi győzelem, a 907-es pozsonyi csata előtt tisztelegve avattak emlékművet az elmúlt hétvégén, Kiskunhalason, a Semmelweis téren a Magyarok Szövetsége helyi csoportjának kezdeményezésére. Az egy méter magas, farönkből készült faragott alkotás a tér észak-nyugati sarkában a füves területen kapott helyet. Ezután minden évben itt tart majd megemlékezést a szövetség halasi csoportja.
A 907 júniusában zajlott pozsonyi csata a felvonuló seregek létszáma miatt a kora középkor egyik legjelentősebb ütközete, de egyben a magyar honfoglalást lezáró sorsdöntő csata és az első honvédő hadművelet is volt. Az Árpád fejedelem által vezetett, mintegy 40 ezres magyar csapatnak több mint 100 ezer emberből álló egyesített német sereggel kellett szembeszállnia.
Zseniális hadszervezéssel, a két és félszeres túlerő ellenére a magyarok megsemmisítették az ellenfél dunai hajóhadát és elpusztították a seregét, a bajor királynak is menekülnie kellett.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos