
Archívum
Érdről igazol a KNKSE
Ha minden optimálisan alakul, akkor szombaton, a Veszprém elleni bajnoki mérkőzésen már debütálhat halasi közönség előtt a Kiskunhalas NKSE új igazolása. A bal lövőként és irányítóként is bevethető játékos Érdről érkezik a csapathoz.
Több olyan mérkőzést is játszott a Kiskunhalas NKSE a bajnokság során, amikor kevés cserelehetőség miatt szenvedett vereséget a csapat. Dankó Ervin ennek akar véget vetni. Úgy tűnik, hogy szinte biztos lehet egy új játékos érkezése. Varga Dóra eddig az Érd junior csapatát erősítette. Bal lövőként és irányítóként egyaránt bevethető kézilabdázóról van szó. - Ismerem a Dórát, együtt dolgoztunk a Hódmezővásárhely korosztályos csapataiban. Gólerős játékos, optimális esetben már a Veszprém ellen pályára tud lépni- tudtuk meg Dankó Ervintől. A halasiak edzője azt is elmondta, hogy már a ma délutáni edzésen itt lesz a friss igazolás.
Jáger Levente