Eritreából jöttek

A világ egyik legszegényebb országából szöktek azok a menekültek, akiket a határőrök tartóztattak fel tegnap Kelebián. E mellett egy koszovói család is megpróbálta átlépni illegálisan a határt, de nekik sem sikerült. Velük volt egy 2 éves gyermek is.

Eritrea a világ egyik legszegényebb országának számít, és elzártsága a szakemberek szerint olyan, mint Észak-Koreáé. Az Etiópiával határos területről szökött két fiatalkorú és két felnőtt, akik a jobb élet reményében indultak neki a nagy útnak. Tegnap Kelebiánál ért véget a kalandjuk, ugyanis a határrendészek elfogták. Kiderült, hogy kettőjükkel szemben már beutazási tilalom van ellenük. Az eljárást ezúttal is megkezdte a rendőrség- kaptuk a tájékoztatást. A hőkamera fedte fel az a háromtagú koszovói családot, akik a zöldhatáron szöktek be az országba. A két felnőtt és kétéves gyermekük menekültstátuszért folyamodtak, ezért a Békéscsabai Befogadó Állomásra kerültek.

Jáger Levente