Ezüstös Autoteam győzelem
Archívum

Ezüstös Autoteam győzelem

A Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság 2012/2013-as szezonjának tulajdonképpeni megyei döntője történt április 21-én, vasárnap délután 16 órai kezdettel, több mint 200 néző előtt Kiskunhalason a Horváth István Sportcsarnokban. A találkozón az óriási szívvel játszó KB Autoteam SE ugyan 25-21-re legyőzte nagy riválisát, ám ez az eredmény a Kőrösnek a bajnoki aranyat, míg a Fiat-os csapatnak csak az ezüstérmet jelentheti, ha mindkét együttes hozza a hátralévő találkozóit. A legtöbb kép itt!

Virág Erika (edző, Kiskunhalas): „Nem lesz meg az idén a tízedik bajnoki címünk, majd  jövőre. Első számú célunk a győzelem volt és persze próbáltuk a gólkülönbséget növelni, de hét góllal ma nem tudtunk nyerni a Kőrös ellen. Csak dicsérni tudom a lányokat. Tényleg akartak, többen messze erőn felül játszottak, de a feszültség terhe alatt sokszor hibáztunk, ami megbosszulta magát, ugyanakkor nagyon örülök a győzelemnek.”

Czérna János (edző, Kiskőrös): „Jobb volt ma a Kiskunhalas, persze ahogy ők, úgy mi is számoltunk. Ez kemény összecsapás, igazi megyei rangadó volt a javából, NB-II-es színvonallal. Az Autoteam SE megérdemelten győzött. A négygólos vereség nekünk, ha nem hibázunk a folytatásban a bajnoki címet jelentheti, persze valamennyi találkozónkat meg kell nyernünk.”

FIAT KB Autoteam SE - Kiskőrösi Női KSZSE 25-21 (11-11).

Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok, 2013. április 21., 16 óra, 210 néző
Mérkőzésvezetők: Mazzag István, Papp Tibor
Hétméteres: 5/4 - 7/6, figyelmeztetés: 2/3, kiállítás: 6/6., Rácz Fodor Ágotát piros lappal végleg kiállították a játékvezetők.
Mérkőzés alakulása: 10.p. 3-5; 22.p.; 9-7; 39.p.; 15-12; 49.p. 19-15; 60.p.; 25-21.

Gólszerzők:

KB Autoteam SE: Makai Katalin 3, Rácz Fodor Ágota 2, Baksa Nikolett 4/2, Nagy Patrícia 2, Katkó Andrea 4, Agócs Erika 10/2.

Kiskőrösi Női KSZSE:
Lőrincz Réka 1, Bajusznács Erika 1, Kis Eszter 8/2, Korsós Ágnes11/4.

A Halas Televízió teljes egészében rögzítette a találkozót, amit 2013. április 22-én és 23-án 17.00 órai kezdettel közvetít.

A 18. fordulóban, 2013. április 28-án a KB Autoteam SE idegenben a Kiskunmajsával mérkőzik.

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=837|limitstart=0|limitcount=0}