Fájó és érthetetlen vereség
Archívum

Fájó és érthetetlen vereség

Kihagyott büntetőkkel, ziccerekkel és hármas emberelőny elpuskázásával nem lehet mérkőzést nyerni. A Kiskunhalasi UKSC ma kora este alsóházi rangadón szenvedett vereséget a Hőgyésztől úgy, hogy az utolsó pillanatokig meg volt az esély legalább az egy pont megszerzésére. Ráadásul a vendégek alig vezettek a meccs folyamán, mégis ők örülhettek a 2 bajnoki pontnak.

Szép számú közönség volt kíváncsi a Kiskunhalasi UKSC Hőgyész elleni bajnoki mérkőzésére. Az alsóházi rangadó körítésére nem lehetett panasz, a két szurkolótábor kellő hangzavart teremtett a derbihez. Ráadásul most debütált a Bibó István Gimnázium Sportcsarnokának eredményjelzője is, úgyhogy a drukkerek és a csapatok is képben lehettek az eltelt időről, illetve a kiállításokról. A találkozó első gólját Kanyik Árpád révén a halasiak szerezték a 11. percig meg is tartották az egy gólos előnyüket. Ekkor 4-3-as hazai előnyről fordítottak a vendégek, és a 12. percben már 6-5-re ők vezettek. Rendkívül feszült, ideges hangulat uralkodott a pályán és a kispadokon, számtalan ziccer kimaradt, de az UKSC erőre kapott. A 17.percben Juhász László hetesből kiegyenlített, ekkor 8-8 volt az állás. A folytatás a mieinknek sikerült jobban, a kiállításokkal, reklamálásokkal tarkított meccsen. A 21. percben ismét mi vezettünk, sőt a 25. percben már 12-9 volt az eredmény az UKSC javára. A hajrában azonban rendezte sorait a Hőgyész és egyetlen gólt le tudott dolgozni a hátrányából, igaz egy büntetőt is elhibáztak a vendégek. 13-11 volt a félidei eredmény, a szünet utáni első gólt a vendégek szerezték. A válasz Kristóf Milán jóvoltából nem sokkal később meg is érkezett, majd újabb percek elteltével Pecséri Máté góljával újra megvolt a három gólos halasi előny. Ezután eldönthette volna a meccs sorsát az UKSC, de olyan jelenetek történtek a pályán, amire ritkán van példa. Hármas emberelőnybe került a hazai csapat, a nézők is úgy gondolták, Szabó Tamásék eldöntik a meccs sorsát. Nem így történt: az UKSC két büntetőt is elhibázott, sőt hármas előnyből gólt kapott. Hogy a feketeleves tovább savanyodjon, arról a vendégek gondoskodtak. A 48. percben egyenlítettek, 19-19 volt az állás, majd a vezetést is átvették a hőgyésziek. Újabb ziccerek és hetesek maradtak ki, az 56. percben 21-22, két perccel később pedig 21-23 állt az eredményjelzőn.  Óriási hajrába kezdett az UKSC és amit kevesen hittek, az bekövetkezett: nem sokkal a vége előtt kapuskidobást egyből a kapuba továbbított Pecséri Máté, így megszületett az egyenlítés is. A dráma csak ezután következett, egy perccel a lefújás előtt hetest hibáztunk, majd egy   tiszta ziccert is kihagytunk. Az ellentámadásból pedig Varga Attila ejtett a halasi kapuba. 23-24 és még volt 8 másodpercünk. Szabadi Attila kiszorított helyzetből próbálkozott és a felső kapufáról a labda a gólvonal elé pattant. Ez volt a találkozó utolsó momentuma. Kiskunhalasi UKSC - Hőgyész 23-24. A halasiak elsősorban saját magukat okolhatják a vereségért.

Kép-szöveg: Jáger Levente