Fejlesztés előtt a Budapest-Belgrád vasútvonal
Sok éve várnak az utasok a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására. A szakasz átlagos életkora csaknem 50 év, így egyes részeken lassan mennek a vonatok és hosszú a menetidő. Az ügyben most jelentős előrelépések történtek.
A tervek szerint végig villamosított, 160 kilométer/órás sebességre alkalmas pályát hoznának létre. A másfél milliárd eurós beruházáshoz európai uniós segítségre és a kínai fejlesztési alap támogatására számítanak. A vonalvezetés nem változna csak a jelenlegi egyirányú helyett kétvágányú lesz a pálya, és ahol szükséges ott alul- vagy felüljárók épülnek.
A középtávú személyszállítási tervben az is szerepel, hogy Budapest és Kiskunhalas között kétóránként sebesvonat közlekedjen, de a teherforgalom is jelentősen növekedne. A vasútvonal fejlesztést szorgalmazza és kiemelten fontosnak tartja Lukács László országgyűlési képviselő, mint mondja nem csak az utasoknak lesz jobb, hanem jelentős gazdasági haszna is lehet a térségre.
(A témáról további részletek és az országgyűlési képviselő nyilatkozata a Halas Tv 2013. május 16-i Híradójában látható.)
Szöveg-fotó: Fehér Erika