Főnyomóvezeték tört el a könyvtár mellett
Archívum

Főnyomóvezeték tört el a könyvtár mellett

Hatalmas, mintegy 2,5 méter mély és 3 méter széles kráter keletkezett Kiskunhalason, a Szövetség téren, a városi könyvtár mellett. A környék lakóinak elmondása szerint egy főnyomó vezeték tört el, az érintett útszakaszt teljesen lezárták a forgalom elöl.

A Szövetség téren a könyvtár mögötti útszakaszon két raklapnyi homok torlaszolja el az utat, mellette a hatalmas kráter még tele vízzel. Információink szerint ugyanitt egy hete már volt egy csőtörés, az ivóvíz főnyomó vezetékhez becsatlakozó egyik cső hibásodott meg. Kijavították, majd néhány nappal később a főnyomó vezeték is eltört, a tér egy részét teljesen elöntötte a víz.

Fel kellett szedni egy nemrég az itt lakók pénzén térkőből épített parkoló egy részét, valamint megdőlt a sok kiömlő víz miatt fellazult talajon egy nagy lombkoronás fa is, amit a balesetveszély miatt a tűzoltók kivágtak.

A sérült fővezetéket a Halasvíz Kft. szakemberei kijavították, ha nem apad el a gödörből a víz, a vízügyes szakemberek kiszivattyúzzák, hogy a homokkal feltölthessék. Addig az út teljes szélességében zárva lesz.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos