Geszler Péter atya adta át a kalocsaiak ajándékát a pápának
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek vezetésével ötven zarándok érkezett Kalocsáról az Örök Városba, hogy kifejezzék tiszteletüket az apostolfejedelmek sírjai előtt, és találkozzanak a pápával.
A zarándoklaton részt vettek a kalocsai főszékesegyház papjai, Fülöp Ernő kanonok, érseki irodaigazgató, korábbi kiskunhalasi plébános, valamint a kiskunhalasi születésű Geszler Péter tanácsos, érseki szertartó, hozva magukkal híveiket és a város képviselőit is. A zarándokokat elkísérte Géderlak plébánosa, Vas Huba atya is, aki 2006-ig volt halasi káplán.
Amint azt a Magyar Kurír is megírta, az október 19-iki általános kihallgatáson a Szentatya ezekkel a szavakkal köszöntötte a zarándokokat, magyarul:
„Nagy szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, különösen is Bábel Balázs érsek urat, a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye főpásztorát és hívei csoportját, valamint azokat, akik Toronyból érkeztek. Zarándokutatok Rómába vezetett, ahol Szent Péter és Pál apostol vértanúságukkal kimutatták hűségüket az Úrhoz. Az ő példájuk nyomán becsüljétek meg a hit adományát és szeressétek Krisztus Egyházát. Az ő közbenjárásukat kérve szívesen adom rátok Apostoli Áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
Bábel Balázs amellett, hogy bemutatta a Szentatyának a Kalocsa melletti Drágszélen épülő Rózsafüzér Királynéja-templom terveit, megköszönte a Szentatyának, hogy a kalocsai főszékesegyház most felújított tornyai közül az egyikre felkerülhetett XVI. Benedek pápa címere is, amivel Szent Péter utóda iránti hűségét fejezi ki az egyházmegye.
Az általános kihallgatás alkalmával a város és a hívek nevében Geszler Péter atya adhatta át a kalocsaiak ajándékát, többek között kézzel hímzett kalocsai terítőt és paprikát, aki a Szentatya áldását kérte családjára, barátaira, az otthon lévőkre és minden kalocsai zarándokra.
A Szent Péter téren megtartott audienciát követően a zarándokok felkeresték a Vatikáni Rádiót, majd a Pápai Magyar Intézetbe mentek, hogy megismerkedjenek a magyar papok római posztgraduális képzésének központjával, valamint találkozzanak a főegyházmegye papjaival, hiszen Tóth Tamás rektoron kívül, aki Juliusz Janusz pápai nuncius titkáraként már járt Kiskunhalason, még ketten vannak az intézetben: Szakács Tibor a Pápai Biblikus Intézetben, Harbula István pedig a Szent Anzelm Egyetemen tanul.
A látogatást követően Szent Pál apostol sírjához zarándokoltak, majd csütörtök reggel Szent Péter apostol sírja közelében, a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában imádkoztak hazánkért.
Kuris István László