Győrfi Alen számára vidám hangulatban telik a rehabilitáció
Archívum

Győrfi Alen számára vidám hangulatban telik a rehabilitáció

A H-Moto Team versenyzője, Győrfi Alen már többször bebizonyította pályafutása során, hogy kemény fából faragták. Teljesített már versenyt repedt térdkaláccsal, és igazi, vérbeli motorversenyzőként nem szokása sokáig nyaldosni a sebeit egy-egy szerencsétlen bukás után, ami persze eleve nagyon ritkán esik meg vele.

A FIM Superstock 1000 Kupa legutóbbi, portimaói futama sajnos elég korán véget ért a magyar motoros számára, hiszen Alen hiába előzött hatot az első fél körben, hetedik előzési kísérlete közben egy hupli megdobta a motorját féktávon, így esélye sem volt elkerülni a bukást. A megbízhatóságáról ismert versenyzőnek ez volt az első idei esése, amit szerencsére kisebb sérülésekkel megúszott. Persze motoros léptékkel mérve, hiszen kisujja elrepedt, derekán pedig egy jókora véraláfutás keletkezett.

Ez másfél hete történt, azóta Alen újra edzésekre jár, és gőzerővel készül a következő, imolai megmérettetésre. A napokban épp egy edzőtáborban vett részt, korábbi szenvedélyének, a tornázásnak hódolva, amely sportágat motorversenyzői pályafutása megkezdése előtt szintén versenyszerűen űzött. Itt az edzés mellett egy kis kikapcsolódásra is lehetősége nyílt a mindig vidám természetű, jó humorérzékkel megáldott motorosnak, ami igazi feltöltődést jelentett neki ebben a két verseny közötti időszakban. Ha már edzeni kell és izzadni ebben a nagy melegben, lehet azt jó hangulatban is!

„Köszönöm, jól vagyok, mindenem egyben van. Illetve a kisujjam szerintem már sosem lesz egyenes, mert megsérült a porc, de a derekam jól van, és már el is kezdtem edzeni. A következő versenyre újra teljesen fitt leszek, úgyhogy ez biztosan nem fog hátráltatni a jó eredmény elérésében” – árulta el a korábbi Európa-bajnok motorversenyző.

Hogy pontosan hogyan készül az újabb megmérettetésre, és miként tartja magát formában a versenyek között? „Rendszeresen járok futni, kocogni és edzeni is, most pedig épp egy tornász edzőtáborban veszek részt. A régi egyesületem hívott, és én jöttem, mert nekem is jó, hogy nem egyedül kell edzeni” – mondta el a kiskunhalasi motoros.

Győrfi Alen idén eddig 4 pontot gyűjtött a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozataként futó FIM Superstock 1000 Kupában, de bízik benne, hogy év eleji márkaváltása után csapatával együtt egyre jobban kiismerik új BMW-jét, és az igazán jó eredmények még csak ezután, az év második felében következnek majd számukra.

„Az év első néhány futama alapvetően a megfelelő futómű-beállítások keresésével telt. Monzában viszont már végig jó tempót tudtunk diktálni, és a futamon megszereztem első idei pontjaimat a vb-n. Igazából most kezdtünk csak el rohamosan fejlődni és rátalálni a jó útra, úgyhogy szerintem még ezután várható a jó eredmény. Fejlődő tendenciát mutatunk folyamatosan, ezért hiszem, hogy lesz ez még jobb is” – tette hozzá végül Alen, aki edzésképp nemrégiben (még Portimao előtt) a hungaroringi OB-futamon is rajthoz állt, ahol két győzelmet szerzett kategóriájában.