Halasi állatvédők mentették meg az éhező kutyákat
Hetek óta éheztek azok a kutyák, amelyekre halasi állatvédők találtak rá egy jánoshalmi ház udvarán. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást az ebek tulajdonosa, egy 53 éves jánoshalmi férfi ellen, aki információk szerint éheztette, és elhanyagolt állapotban tartotta kutyáit.
A Kiskunhalasi Állatvédő Egyesülethez a múlt héten érkezett a bejelentés, az állatvédők, a jánoshalmi közterület-felügyelőkkel és a helyi rendőrökkel közösen szálltak ki a megadott címre. A szerencsétlen állatokat a Halasi Állatsegítő Alapítvány kiskunhalasi, Szegedi úti menhelyére szállították, ahol önkéntesek ápolják – számolt be az esetről a www.animalrescue.eoldal.hu halasi állatvédő hírportál.
Azonnal felfalták a kerítésen átdobott kenyérdarabot a csonttá soványított kutyák, amelyre Jánoshalmán találtak rá halasi állatvédők egy bejelentés alapján. Nem sokkal később rendőrök közterület-felügyelők és egy hatósági állatorvos is a helyszínre érkezett, hogy kiszabadítsák a csont és bőr állatokat.
A félelemtől és a fájdalomtól nyüszítettek az ebek, a jelenlévőket megdöbbentette az eset. – A két kórosan lesoványodott kutya esete sajnos nem egyedi, gyakran találkoznak az állatvédők hasonló állatokkal – mondta el Rémánné Halmosi Éva, a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület elnöke. Hamarosan a parlament elé kerül a módosított állatvédelmi törvény, amely több ponton is komoly szigorításokat tartalmaz.
Az esetek többségében ugyanis, ha indul is eljárás a hanyag gazdák ellen, bizonyítottság hányában vagy megszünteti a hatóság, vagy elenyésző a büntetés mértéke. Az állatvédők szerint azokban az esetekben, az esetekben, amikor az ember visszaeső, sokkal, nagyobb szigorral kellene eljárni, hogy akár hosszabb szabadságvesztéssel is lehessen súlytani ezeket, az embereket.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a kutyák tulajdonosa, egy 53 éves jánoshalmi férfi ellen – nyilatkozta a Halasi Tükörnek Farkasné Wodring Zsuzsanna szóvivő. A rendőr őrnagy elmondta azt is, hogy a rendőrség szorosan együttműködik az állatvédőkkel, komolyan vesz minden hasonló bejelenést. A gazdák közül sokan nincsenek tisztában azzal, ha nem megfelelő körülmények között tartják állataikat, és az maradandó egészségkárosodást okozhat, vagy az állat pusztulását, az állatkínzásnak minősül, vagyis bűncselekménynek minősül, és akár két évig erjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A legyengült állapotban lévő kutyákat a rendőrség elkobozta, a Halasi Állatsegítő Alapítvány otthonába kerültek, ahol önkéntesek vették őket gondozásba. Egyelőre nem tudni szenvedtek-e maradandó károsodást, az állatvédők bíznak a kutyák felépülésében és abban is, hogy sikerül számukra szerető gazdákat találni.
Pozsgai Ákos