
Hasznos tanácsok a szünidőre
Halason is több ezer általános és középiskolás diák számára ért véget a tanév. Ám az iskolák még nem zárnak be, a középiskolákban ugyanis még javában tartanak a szóbeli érettségi vizsgák. Az iskolák egyébként a szünidőben sem zárnak be teljesen, a bevett gyakorlat szerint általában hetente egy nap ügyeletet tartanak.
Az általános iskolák többsége a kisdiákoknak napközi ellátást biztosít a szünidőben. Több helyen nem csak vigyáznak ilyenkor a gyerekekre, hanem tematikus foglalkozásokat is szerveznek a pedagógusok. Hasonló napközis táborokkal Halason és a környező településen is várják a gyerekeket.
A 2013/2014-es tanév szeptember 2-án kezdődik majd. Erre augusztus második felében már teljes gőzzel készülnek az oktatási intézményekben.
A NAV a diákmunkával összefüggő tudnivalókról tett közzé hasznos tájékoztatót. A szabályok alapján minden, a 16. életévét betöltött tanuló vállalhat diákmunkát, a nyári szünetekben pedig már a 15 éves kor betöltése után is lehet munkát végezni.
A diákoknak munkavállalásukkor adóazonosító jellel kell rendelkezniük, és meg kell győződniük arról, hogy a munkáltató bejelentette őket, mert ellenkező esetben, ha baleset történik velük vagy megbetegednek, nem lehet kártérítési igényük – figyelmeztetnek.
A rendőrség is fokozottan készül a nyári szünidőre – tudtuk meg a halasi rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadójától. Farkasné Wodring Zsuzsanna rendőr őrnagy szerint fontos, hogy a szülők beszéljék meg a gyerekekkel a gyalogosközlekedés alapszabályait!
Például, hogy hol van elsőbbsége a gyalogosnak az úttesten való áthaladáskor, átkeléskor, mit kell tenni, mielőtt lelépünk az úttestre a balesetek elkerülése érdekében. A gépjárművezetőket is arra kéri a rendőrség, hogy figyeljenek a gyalogos és kerékpározó gyermekekre, legyenek türelmesek és tartsák be a szabályokat!
Kép, szöveg: Pozsgai Ákos