Hasznosításra kínálják a mozit

A filmszínház hasznosításáról is tárgyalt május végi tanácskozásán a halasi képviselő-testület. Alaposan megvitatták a témát, és végül 13 igen szavazattal úgy döntöttek a képviselők, pályázatot írnak ki a hasznosításra. A leendő működtetőnek több szempontot kell majd teljesítenie.

Például önköltséges alapon kell biztosítania - a képviselő-testület által meghatározott számban- a létesítményt állami, városi, intézményi ünnepségekre, rendezvényekre és színházi előadásokra. Évente minimum két alkalommal pedig ingyenes vetítést biztosítani a köznevelési intézményekbe járó gyermekek számára.

A filmszínházban sürgetővé vált a technikai fejlesztés, szinte már nincs olyan film, amit hagyományos kópián forgalmaznak, és ez jelentősen korlátozza a halasi moziban vetíthető filmeket. (A júniusi moziműsorban szinte csak feliratos, többnyire olasz, spanyol és kanadai filmek szerepelnek.) Mivel a városnak nincs forrása a filmszínház korszerűsítésére, és pályázat sincs kilátásban, a leendő működtetőtől remélik a fejlesztést.

Szöveg: Fehér Erika