Helytálltak a halasi tűzoltók
Az egyik legrangosabb európai tűzoltóversennyé nőtte ki magát az úgynevezett TFA bajnokság, ahol a jelentkezőknek négy igen komoly próbatétel során kell bizonyítani rátermettségüket, erejüket, ügyességüket. A megméretésen évek óta részt vesznek a halasi tűzoltók is, a Csernák Zsolt, Kollár Csaba, Taskovics Sándor alkotta csapat idén is remek eredményeket ért el.
A TFA tűzoltóbajnokság nem egyszerűen egy verseny, attól sokkal több. A jelentkezőknek igen komoly próbatételeken kell megfelelni, a rendkívül összetett, erőt ügyességet, állóképességet igénylő négy feladat embert próbáló. Egyiken például 12 emeltet kell megmászni légzőkészülékkel. A 2005. óta megrendezett megméretés mára már az egyik legrangosabb európai eseménynek számít. Idén is voltak szép számban jelentkezők, akik Budapesten, a Művészetek Palotája előtt mérték össze erejüket. A halasi tűzoltók évek óta mindig ott vannak a TFA-n, ezúttal sem maradhatott el számukra a kemény próbatétel. A Csernák Zsolt, Kollár Csaba, Taskovics Sándor alkotta csapat a 29 válogatottat felvonultató mezőnyben az 5. helyen végzett. Megelőztek többek között több fővárosi egységet, a szegedieket, a repülőtéri tűzoltókat és a kaposváriakat is. A TFA korcsoportban 69 induló közül Csernák Zsolt az 5.volt, Kollár Csaba saját kategóriájában 42 nevező közül a 6, míg Taskovics Sándor a 15. helyet szerezte meg.
Jáger Levente