Hetedik Halasi Borudvar a Lovas szobornál
Archívum

Hetedik Halasi Borudvar a Lovas szobornál

Kiskunhalas régóta a kistérség kulturális központja. Mint a „Szőlő és a Bor városa” hat évvel ezelőtt bekapcsolódott a magyar borkultúra népszerűsítésébe. Idén már hetedik alkalommal, 2013. május 3. és május 5. között kerül megrendezésre a Hősök Ligetében, a Lovas szobornál a Halasi Borudvar elnevezésű, háromnapos hagyományőrző programsorozat.

Ennek keretében a magyar borok és gasztronómia mellett számtalan kulturális helyi érték is bemutatásra kerül. A Duna Borrégió-ezen belül a Kunsági Borvidék (ami tulajdonképpen nem más, mint Bács-Kiskun Megye) pincészetei évről évre szép számban képviseltetik magukat. Ezen kívül hazánk más jeles borvidékeinek termelői is bemutatkoznak, összesen mintegy 10 borvidéket képviselve.

A borászok mellett bemutatkozik Magyarország egyik legjelesebb prémium pálinkafőző manufaktúrája, Soltvadkertről, valamint egy sajtház, aki az Alföld különböző sajtkészítő műhelyeinek termékeit kínálja. Idén a gasztronómiai udvar kissé más színezetet kap, a hagyományos magyar készételeket és édességeket bemutató vállalkozások töltik majd be a teret – ígérik a szervezők.

A program megálmodóinak, szervezőinek nem titkolt szándéka a régió életének felpezsdítése, és a helyi közösség összekovácsolása a kulturált borfogyasztás és a nívós programok keretei között, ezt a célt szolgálja az is, hogy a három napos rendezvény során nem szednek belépőjegyet.

A programok kavalkádjában idén is gazdag lesz a kínálat, Halasra várják a Ghymes tagját Szarka Gyulát, a Mentés Másként Triót, a Vivat Bacchus énekegyüttest, színpadra lép a Szilaj Citerazenekar, a Kiskun Táncegyüttes, a Halas Táncegyüttes, a Halasi Népdalkör, az 5NonBonds, a Lyra együttes, a BorraValó együttes, esténként táncház és koncertek várják az érdeklődőket.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos