
Hivatalossá vált a járások vezetőinek neve
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn ünnepélyes keretek között kinevezte a járási hivatalok vezetőit. Januártól vidéken 175 járási hivatal és a fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg működését a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként, hogy a megyei szintén alacsonyabb államigazgatási feladatokat ellássák. A járási hivatalvezetők ma tették le az ünnepélyes esküt Budapesten, a Millenárison.
A hivatalvezetők kiválasztásánál a cél az volt, hogy szakmailag felkészült, közigazgatásban jártas vezetők kerüljenek a hivatalok élére. Kinevezésük feltétele a felsőfokú végzettség és legalább 5 év közigazgatási gyakorlat, amelybe beleszámít az országgyűlési képviselői tevékenység és a polgármesteri tisztség betöltése is.
A kinevezett járási hivatalvezetők átlagosan 12 éves közigazgatási gyakorlattal rendelkeznek. Közel kétharmaduk jogász végzettségű, s több mint 60-an a jegyzői munkát cserélik fel a járási hivatal vezetésére. A most kinevezett vezetők 52%-a nő.
Hét közülük jelenleg országgyűlési képviselő, ők a következő választásig megtarthatják mandátumukat, azt követően a két tisztség összeférhetetlen. Tizenegyen polgármesterek, ők a törvény értelmében - lemondanak polgármesteri tisztségükről.
Mint ismert, a járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél az volt, hogy olyan modern kori járások jöjjenek létre, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez.
A járások kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést és a jelenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg.
A januárban induló járási hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől. Jövő évtől a járási hivatalokon belül szakigazgatási szervként fog működni a járási gyámhivatal, a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal, a járási munkaügyi kirendeltség.
Előzmények, korábbi sajtóanyagok:
v Járási besorolások
v 175 vidéki járás és 23 fővárosi kerületi hivatal alakul
v A járási hivatalok feladatkörei
A járási hivatalvezetők
Megye |
Járás |
Járási hivatal vezetője |
Budapest |
Budapest I. kerület |
Dr. Brezoczki Erika Erzsébet |
Budapest |
Budapest II. kerület |
Dr. Kolláth Adél Zsófia |
Budapest |
Budapest III. kerület |
Simon Józsefné |
Budapest |
Budapest IV. kerület |
Dr. Balogh Szilvia |
Budapest |
Budapest V. kerület |
Dr. Nagy Júlia |
Budapest |
Budapest VI. kerület |
Dr. Ferdinandy Györgyi |
Budapest |
Budapest VII. kerület |
Dr. Pók Tiborné |
Budapest |
Budapest VIII. kerület |
Dr. Szabó Orsolya |
Budapest |
Budapest IX. kerület |
Dr. Ördögh Brigitta |
Budapest |
Budapest X. kerület |
Dr. Horváth Tivadar |
Budapest |
Budapest XI. kerület |
Dr. Pintér Beatrix |
Budapest |
Budapest XII. kerület |
Dr. Szabó Zsófia Zsuzsanna |
Budapest |
Budapest XIII. kerület |
Dr. Bódi-Dancs Anita |
Budapest |
Budapest XIV. kerület |
Dr. Molnár Csaba József |
Budapest |
Budapest XV. kerület |
Dr. Bégány Attila |
Budapest |
Budapest XVI. kerület |
Horváthné dr. Kovács Angelika |
Budapest |
Budapest XVII. kerület |
Csepetiné Gébele Judit |
Budapest |
Budapest XVIII. kerület |
Hodurszky Csaba |
Budapest |
Budapest XIX. kerület |
Dr. Kovács Bence |
Budapest |
Budapest XX. kerület |
Dr. Veres Anikó |
Budapest |
Budapest XXI. kerület |
Dudás Zoltán Szilárd |
Budapest |
Budapest XXII. kerület |
Maró Richárd |
Budapest |
Budapest XXIII. kerület |
Dr. Hardy F. Gábor |
Bács-Kiskun megye |
Bajai |
Dr. Szenoradszki Endre |
Bács-Kiskun megye |
Bácsalmási |
Szommer Károly |
Bács-Kiskun megye |
Jánoshalmi |
Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna |
Bács-Kiskun megye |
Kalocsai |
Dr. Bedics Andrea |
Bács-Kiskun megye |
Kecskeméti |
Dr. Kerékgyártó Mária Judit |
Bács-Kiskun megye |
Kiskunfélegyházi |
Dr. Sipos Krisztina Carmen |
Bács-Kiskun megye |
Kiskunhalasi |
Dr. Tallós Bálint |
Bács-Kiskun megye |
Kiskőrösi |
Dr. Fröschl Péter |
Bács-Kiskun megye |
Kiskunmajsai |
Kiss Melinda |
Bács-Kiskun megye |
Kunszentmiklósi |
Dr. Kelő Johanna |
Bács-Kiskun megye |
Tiszakécskei |
Szeidl József |
Baranya megye |
Bólyi |
Müllerné dr. Juhos Bernadett |
Baranya megye |
Hegyháti |
Dr. Karakán Béla |
Baranya megye |
Komlói |
Dr. Hessz Gabriella |
Baranya megye |
Mohácsi |
Dr. Kovács Mirella |
Baranya megye |
Pécsi |
Dr. Vajda János |
Baranya megye |
Pécsváradi |
Dr. Emődy Balázs |
Baranya megye |
Sellyei |
Dr. Fekete Géza |
Baranya megye |
Siklósi |
Dr. Farkas Anett |
Baranya megye |
Szentlőrinci |
Dr. Patacsi Evelin |
Baranya megye |
Szigetvár |
Pichler Imre László |
Békés megye |
Békési |
Dr. Csarnai Judit megbízott hivatal vezető |
Békés megye |
Békéscsabai |
Dr. Marosvölgyi Emese |
Békés megye |
Gyomaendrőd |
Andó Ágnes |
Békés megye |
Gyulai |
Dr. Lukácsi Krisztina |
Békés megye |
Mezőkovácsházai |
Dr. Moka Eszter |
Békés megye |
Orosházi |
Lustyikné dr. Papp Anikó |
Békés megye |
Szarvasi |
Gaál Roland Ferenc |
Békés megye |
Sarkadi |
Dr. Sipos Lajos |
Békés megye |
Szeghalmi |
Dr. Bak Péter |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Cigándi |
Stumpf Attila |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Edelényi |
Dr. Hudák Zita |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Encsi |
Dr. Ódor Ferenc |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Gönci |
Tóthné Kotány Beáta |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Kazincbarcika |
Szaniszló János |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Mezőcsáti |
Dr. Kiss Krisztián |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Mezőkövesdi |
Kerékgyártó László |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Miskolci |
Dr. Szabó András |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Ózdi |
Zsigray Árpád |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Putnoki |
Dr. Tanner János András |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Sárospataki |
Dr. Komáromi Éva |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Sátoraljaújhelyi |
Tóthné dr. Galambos Andrea |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Szerencsi |
Dr. Ináncsi Tünde |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Szikszói |
Dr. Lupkovics Beáta |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Tiszaújvárosi |
Dr. Ispán Csilla |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Tokaji |
Dr. Szabó Rita |
Csongrád megye |
Csongrádi |
Dr. Holubán Csilla |
Csongrád megye |
Hódmezővásárhelyi |
Dr. Makó András |
Csongrád megye |
Kisteleki |
Darabos Orsolya Katalin megbízott hivatal vezető |
Csongrád megye |
Makói |
Weszely Tamás |
Csongrád megye |
Mórahalmi |
Dr. Szántó Mária |
Csongrád megye |
Szegedi |
Bodó Imre |
Csongrád megye |
Szentesi |
Dr. Tóth Flórián |
Fejér megye |
Bicskei |
dr. Petrin László |
Fejér megye |
Dunaújvárosi |
Dr. Kovács Péter |
Fejér megye |
Enyingi |
Zámbó Tiborné |
Fejér megye |
Gárdonyi |
Sági Tibor László |
Fejér megye |
Martonvásári |
Dr. Koltai Gábor |
Fejér megye |
Móri |
Dr. Tanárki Gábor |
Fejér megye |
Polgárdi |
Dr. Csiák Henriett |
Fejér megye |
Sárbogárdi |
Simon János |
Fejér megye |
Székesfehérvári |
Dancs Norbert |
Győr-Moson-Sopron megye |
Csornai |
Horváth Péter |
Győr-Moson-Sopron megye |
Győri |
Dr. Hajdu Klára |
Győr-Moson-Sopron megye |
Kapuvári |
Dukai Tibor László |
Győr-Moson-Sopron megye |
Mosonmagyaróvári |
Dr. Lascsikné dr. Bozi Sarolta |
Győr-Moson-Sopron megye |
Pannonhalmi |
Dr. Szabó Eszter |
Győr-Moson-Sopron megye |
Soproni |
Dr. Tölli Katalin |
Győr-Moson-Sopron megye |
Téti |
Németh László |
Hajdú-Bihar megye |
Balmazújvárosi |
Dr. Veres Margit |
Hajdú-Bihar megye |
Berettyóújfalui |
Pálfi Anikó |
Hajdú-Bihar megye |
Debreceni |
Dr. Hajdú Sándor |
Hajdú-Bihar megye |
Derecskei |
Iklódiné Szilágyi Katalin Róza |
Hajdú-Bihar megye |
Hajdúböszörményi |
Dr. Ficsor László |
Hajdú-Bihar megye |
Hajdúhadházi |
Dr. Suba Tamás |
Hajdú-Bihar megye |
Hajdúnánási |
Dr. Orosz Erika |
Hajdú-Bihar megye |
Hajdúszoboszlói |
Dr. Györgyi Zoltán |
Hajdú-Bihar megye |
Nyíradonyi |
Vedres Jánosné dr. |
Hajdú-Bihar megye |
Püspökladányi |
Vadász Ferenc Attila |
Heves megye |
Bélapátfalvai |
Tamasi-Deli Liliána |
Heves megye |
Egri |
Dr. Boncz László |
Heves megye |
Füzesabonyi |
Lukács Balázs |
Heves megye |
Hatvani |
Imre Zsolt |
Heves megye |
Hevesi |
Dr. Tóthpál Csaba |
Heves megye |
Gyöngyösi |
Dr. Bekecs Andrea |
Heves megye |
Pétervásárai |
Dr. Nagy Tibor |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Jászapáti |
Vári-Nagy Judit |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Jászberényi |
Dr. Dobos Róbert |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Karcagi |
Hodos Julianna |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Kunhegyesi |
Páldiné dr. Ágoston Lívia |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Kunszentmártoni |
Dr. Bodor Brigitta Tímea |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Mezőtúri |
Dr. Boldog Szilvia |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Szolnoki |
Fejér Andor |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Tiszafüredi |
Varga Tibor |
Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Törökszentmikósi |
Dr. Botka János Hunor |
Komárom-Esztergom megye |
Esztergomi |
Horváth-Szeder Gábor |
Komárom-Esztergom megye |
Kisbéri |
Bozori Zsuzsanna |
Komárom-Esztergom megye |
Komáromi |
Molnárné dr. Taár Izabella |
Komárom-Esztergom megye |
Tatai |
Dr. J. Nagy Éva |
Komárom-Esztergom megye |
Tatabányai |
Dr. Lendvai Balázs |
Komárom-Esztergom megye |
Oroszlányi |
Dr. Séfer Erika |
Nógrád megye |
Balassagyarmati |
Dr. Tőzsér Zsolt |
Nógrád megye |
Bátonyterenyei |
Dr. Lengyelné Imreh Erika |
Nógrád megye |
Pásztói |
Zsiga Tamás |
Nógrád megye |
Rétsági |
Varjú Frigyesné |
Nógrád megye |
Salgótarjáni |
Skuczi Nándor |
Nógrád megye |
Szécsényi |
Dr. Horváth Zoltán |
Pest megye |
Aszódi |
Dr. Szebenyi Zsolt |
Pest megye |
Budakeszi |
Dr. Szelenczy Gabriella |
Pest megye |
Ceglédi |
Dr. Terbe-Szabó Csilla |
Pest megye |
Dabasi |
Garajszki Gábor |
Pest megye |
Dunakeszi |
Bíró Attila |
Pest megye |
Érdi |
Bánsághy Balázs |
Pest megye |
Gödöllői |
Dr. Urbanics Gábor |
Pest megye |
Gyáli |
Babák László Mátyás |
Pest megye |
Monori |
Husz Enikő Judit |
Pest megye |
Nagykátai |
Tarnavölgyiné Dr. Tényi Ágnes |
Pest megye |
Nagykőrösi |
Dr. Nyikos Tamás Antal |
Pest megye |
Pilisvörösvári |
Szondyné Sárfy Zsuzsa |
Pest megye |
Ráckevei |
Dr. Kereszturi Zita |
Pest megye |
Szigetszentmiklósi |
Dr. Bekk Mária |
Pest megye |
Szentendrei |
Dr. Varga László |
Pest megye |
Szobi |
Dr. Maruszki Gábor |
Pest megye |
Váci |
Dr. Paksi Ilona |
Pest megye |
Vecsési |
Azari Zsuzsanna |
Somogy megye |
Barcsi |
Racsek József |
Somogy megye |
Csurgói |
Maronics Gábor |
Somogy megye |
Fonyódi |
Dr. Nagy Szabina |
Somogy megye |
Kaposvári |
Dr. Kimmel József |
Somogy megye |
Marcali |
Lipták Rita Márta |
Somogy megye |
Nagyatádi |
Dr. Trefeli Katalin |
Somogy megye |
Siófoki |
Dr. Huszárné dr. Bodor Tünde |
Somogy megye |
Tabi |
Dr. Sütő Bernadett |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Baktalórántházai |
Dr. Kiss Béla |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Csengeri |
Nagy Miklós |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Fehérgyarmati |
Lakatosné Sira Magdolna |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Ibrányi |
Szűcs Sándor |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Kemecsei |
Molnárné Ferkó Rita |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Kisvárdai |
Dr. Ténai Sándor |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Mátészalkai |
Fülöp István |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Nagykállói |
Dr. Karakó László |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Nyírbátori |
Dr. Éliás Tünde |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Nyíregyházi |
dr. Galambos Ildikó megbízott hivatal vezető |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Tiszavasvári |
Hosszú József |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Vásárosnaményi |
Dr. Deák Ferenc |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Záhonyi |
Kovács Lajosné |
Tolna megye |
Bonyhádi |
Zsalakóné Dr. Studer Krisztina |
Tolna megye |
Dombóvári |
Fehérvári Tamás |
Tolna megye |
Paksi |
Szántóné dr. Novák Eszter |
Tolna megye |
Tamási |
Porga Ferenc |
Tolna megye |
Tolnai |
Dr. Lehőcz Regina |
Tolna megye |
Szekszárdi |
Dr. Ugodi Andrea |
Vas megye |
Celldömölki |
Gecse József |
Vas megye |
Körmendi |
Gombásné Nardai Ibolya |
Vas megye |
Kőszegi |
Dr. Kapiller Sarolta |
Vas megye |
Sárvári |
dr. Galántai György |
Vas megye |
Szentgotthárdi |
Orbán István |
Vas megye |
Szombathelyi |
Görcz Gyula Csaba |
Vas megye |
Vasvári |
Tauszné Vincze Edit |
Veszprém megye |
Ajkai |
Dr. Gutmayer Bernadett |
Veszprém megye |
Balatonalmádi |
Dr. Szabó Gabriella |
Veszprém megye |
Balatonfüredi |
Dr. Bacsák Kovács Éva |
Veszprém megye |
Devecseri |
Bereczky Nóra |
Veszprém megye |
Pápai |
Feketéné Földi Judit |
Veszprém megye |
Sümegi |
Dr. Györkös Nikoletta |
Veszprém megye |
Tapolcai |
Benczik Zsolt |
Veszprém megye |
Várpalotai |
Dr. Ferencz Kornél |
Veszprém megye |
Veszprémi |
Dr. Bita József |
Veszprém megye |
Zirci |
Kropf Miklós |
Zala megye |
Keszthelyi |
Dr. Varga Andrea |
Zala megye |
Lenti |
Drávecz Gyuláné |
Zala megye |
Letenyei |
Szendrődi Gabriella |
Zala megye |
Nagykanizsai |
Dr. Józsa Zsanett |
Zala megye |
Zalaegerszegi |
Dr. Koczka Csaba |
Zala megye |
Zalaszentgróti |
Molnár Szilárd |