Húsvéti Autoteam siker Kőrös ellen
Archívum

Húsvéti Autoteam siker Kőrös ellen

A Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság 2011/2012-es bajnokságának 1. tavaszi fordulójában, szombaton a KB Autoteam SE otthonába, a Kiskőrös érkezett. A nyolcszoros bajnok meggyőző fölénnyel lépett túl nagy riválisán, ezzel óriási lépést téve a kilencedik megyei bajnoki cím begyűjtéséhez. FIAT KB Autoteam SE - Kiskőrösi Női KSZSE 21-14 (9-7)

Az elején mindkét csapat idegesen kezdett, ami labdaleadásokban és gólszegény játékban nyilvánult. Az első találatra négy percet kellett várni, de aztán fékezhetetlenül beindult a Fiat motor és 9. percben már 5-0-ának tapsolhatott a majd 100 néző. Eleinte úgy tűnt, hogy csak pillanatnyi üzemzavar okozta a Kőrös szokatlanul gyenge játékát, de később nyilvánvalóvá vált, hogy a megszokottnál gyengébb passzban van a nagy ellenfél. A félidőre még úgy ahogy feljöttek a vendégek (9-7), de a második játékrészben, az Autoteamnél edzőként debütáló Katkó Andrea minden játékost becserélt, mondván hagy élvezzék valamennyien a győzelem örömét. A mérkőzést hétgólos előnnyel hozta a KB Autoteam SE.
Katkó Andrea (edző, KB Autoteam SE): „A védekezéssel elégedett vagyok, de a támadásokban is többnyire azt tették a lányok, amit kértem. Talán túlzottnak tűnik az intenzív edzői beavatkozásom az oldalvonalról, de én ezt szoktam meg az ifjúsági játékosoknál. Egy kicsit más stílus, de úgy látom a felnőtteknél is bejött, a lányok jól bírták és fogták, amit kértem. Kicsit féltem a találkozótól, de aztán idővel fokozatosan elhúzva a Kőröstől, biztos győzelmet arattunk. Gratulálok a lányoknak!”

Czérna János (edző, Kiskőrös): „Tudom, hogy szorosabb mérkőzést vártak a nézők, de be kell vallanom, az idén kevésbé elkötelezett a csapatom, ami leginkább a gyenge edzéslátogatottságban nyilvánul meg. Reális az eredmény, a Kiskunhalas messze jobb teljesítményt nyújtott nálunk. Sokat hibáztunk és az állóképességi különbség is egyértelművé vált a második félidőre a Halas javára.”

FIAT KB Autoteam SE - Kiskőrösi Női KSZSE 21-14 (9-7)
Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok, 2012. április 7., 16 óra, 70 néző
Mérkőzésvezetők: Hovány István, Turák Lajos
Hétméteres: 2/1 - 2/2, figyelmeztetés: 3/2, kiállítás: 5/1,

Gólszerzők:

Fiat KB Autoteam SE: Csősz Szilvia 8/1, Mészáros Anita 5, Baksa Nikolett 1, Kardos Csilla 1, László Krisztina 1, Makai Katalin 1, Laczkó Krisztina 4.
Kiskőrösi Női KSZSE:
Kuti Szilvia 1, Cérna Bianca 1, Kiss Eszter 4, Rózsa Réka 2, Korsós Ágnes 6/2.

Még több kép itt!

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=404|limitstart=0|limitcount=0}