Ipari park - keresik a felelőst
Még 2001. decemberében kötött vissza nem térítendő támogatási szerződést halas önkormányzata az ipari park kialakítására. Több mint 35 millió forintos támogatás segítségével ez meg is történt, ám a zónát azóta sem sikerült úgy benépesíteni vállalkozókkal ahogyan szerették volna.
Annak kiderítésére, hogy hogyan kerülhetett erre sor, ki a felelős az esetért és, hogy nem áll-e fenn hasonló veszély más beruházásoknál vizsgálatot indítottak. A polgármester azt mondta a legmélyebb felderítést kérte. Formai, jelentési kötelezettségeknek és a pályázatban foglalt tartalmi vállalásoknak -betelepülő vállalkozások és foglalkoztatottak száma- sem felelt meg az ipari park, ezért kell visszaadni a támogatást és kamatait.
Gyovai István polgármester szerint a válság lehet a fő oka, hogy nem sikerült a parkot feltölteni a vállalás szerint és úgy véli az akkori illetékeseknek időben kellett volna jelezni a problémát és talán még a 2009-es ellenőrzés után lehetett volna valamit tenni. A belső vizsgálat eredménye várhatóan szeptember második felére, a következő testületi ülésre készül el.
A súlyos problémára több helyről például az országgyűlési képviselőtől is segítséget kért a városvezetés. Lukács László azt mondta ő egyből intézkedett a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felé is. Fellegi Tamás miniszter azt válaszolta a megkeresésre, hogy a teljesítés körülményeit áttekintve megerősítést nyert, hogy jogosan döntöttek a szerződéstől való elállástól.
Mivel a város nem tett eleget a szerződésben vállalt kötelezettségeinek fennáll a fizetési kötelezettség. Annyi könnyítést kap a város, hogy a visszakért összeget nem egyben, hanem 3 év alatt negyedévenkénti törlesztéssel fizetheti majd vissza.
Fehér Erika