
Jön a Fehérvár
Ősszel a KNKSE, néhány héttel ezelőtt a Székesfehérvár győzött, ma este pedig a rájátszás harmadik fordulójában is összecsap a két klub. Mint emlékezetes a halasiakban élhet a revánsvágy, ugyanis március 9-én 8 gólos előnyből kapott ki 4 góllal Golovin Vlagyimir csapata.
A harmadik fordulóra kerül sor az NB I-es női kézilabda-bajnokság rájátszásában. A KNKSE-re igazi rangadó vár, pláne annak fényében, hogy éppen a fehérváriak legyőzésével lehet egyenesebb az út az 5. hely megszerzéséért. Ősszel, hazai környezetben a halasiak legyőzték riválisukat, aztán sokáig úgy tűnt a fehérvári visszavágón, hogy akár kiütéssel is nyerhet Golovin Vlagyimir csapata. Harminc perc játék után 20-12-re vezetett a KNKSE, de egy rémálomszerű második félidőben 12 gólt verve a halasiakra fordítani tudott az ellenfél. A vége négygólos fehérvári győzelem lett. Pal Oldrup Jensen lányai is kiválóan szerepeltek a szezonban csakúgy, mint a Kiskunhalas. Nem csoda, hogy e két csapat esélyes az 5. hely megszerzésére. Eddig a fehérváriak nem veszítettek a rájátszásban, mi pedig egy veszprémi vereség után legyőztük az újvárosiakat. A ma 18 órakor kezdődő KNKSE - Székesfehérvár találkozó előtt a vendégek mestere azt nyilatkozta, hogy nehéz mérkőzésre számít és ha a hajráig szoros lesz az eredmény, akkor akár a győzelemre is esélyes lehet a csapata. Nyilván ehhez lesz egy-két szava a hazaiaknak is, akik megint bíznak legendás szurkolótáboruk biztatásában.
Jáger Levente