Fiat OB-ra alakiztak

Már az utolsó simítások történnek a kiskunhalasi lovas arénában a jövő heti Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságra, miközben a huszárok, eddig soha nem látott karusszel bemutatóra készülnek. A Kiskunhalasi Lovasbandérium napokban Sóstó Csárdához költözött csapata, csütörtök délután a versenypályát kóstolgatta, ahol a redemptiós emlékeket felidéző, DJ Benny mixelte zenére gyakorolták a bő egy hét múlva látható karusszelt. Klikk a képekhez!

A Rózsahegyi Róbert vezette bandérium huszártábort, gyermekfoglalkoztatót rendez be az egyik melegítő pályán és a sétalovagoltatáshoz is ők biztosítják a szakértő kísérőket négy napon át. „Régóta törtük a fejünket, hogyan tudnánk egy jellegzetes, ám egyedülálló karusszelt sort összeállítani. Az OB remek alkalom volt arra, hogy megmozgassuk a fantáziánkat. A karusszel tulajdonképpen a seregben szokásos alaki mozgások sorozata, csak lóval végzik. A történelmi hagyományok jegyében, ám a mai kor zenéjével vegyítve – Vincze Benő, alias DJ Benny által kevert - látványos, szórakoztató bemutatót adunk a közönségnek, amit most tapasztalt segítőnkkel Janik Józseffel igazgattunk. Remélem a nézők tetszését elnyeri produkciónk a sok más show programmal együtt.” – mondta a bandérium vezetője. Kapcsolódó videóhoz klikk ide!

A halasi huszárok mellett, a Nemzeti Vágta részeként szereplő Kishuszár Vágtából is ízelítőt kap a közönség, Sasvári Sándor és Sós Attila látványos Ride & Drive show-t mutat be, sőt a halasi olimpikonnal történt különleges versengés után az énekes-színész sztár dalbemutatót tart lóhátról. Bővebb információ a versenyről, a www.dijugratoob.hu oldalon található.

Kép-szöveg: Kovács Iván