Kaszával támadt, jogsi nélkül vezetett
A megye tegnapi bűnügyi krónikájába két halasi eset is bekerült. K. Zoltán egy kaszával akart lerendezni egy vitát, a következménye egy súlyos sérülés lett. K. Mihály pedig a városban autózott, amikor ellenőrizték a rendőrök. Nem volt jogosítványa.
Akár halállal is végződhetett volna az a vita, amely tegnap délután robbant ki város egyik házában. A rendőrség tájékoztatása szerint K. Zoltán szóváltást követően kaszával támadt neki egy 17 éves fiatalembernek, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A 43 éves támadót a nyomozók őrizetbe vették, áldozata orvosi ellátásra szorult. Ugyancsak a szombati bűnügyi krónika része K. Mihály esete is. A 44 éves férfi Kiskunhalas belterületén autózott, amikor a járőrök ellenőrizték. Ennek során próbálták az egyenruhások elkérni a sofőr vezetői engedélyét, de ezt nem tudta átadni. Kiderült, hogy ezt korábban elvették tőle. K. Mihály szabálysértési őrizetbe került.
Jáger Levente