Készül a Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye
Fogyatékosok nappali ellátása indul a Kistérségi Szociális Szolgáltató Központnál. Az intézmény a Nagy Szeder István utcában, a volt gyermekorvosi rendelő épületében kapott helyet.
Szinte már csak a működési engedély beszerzése van hátra. Vízkeleti Szabolcs ágazatvezető tájékoztatása szerint a nyitást augusztus elején tervezik. A kistérségben lakókat fogadják a 48 férőhelyes intézménybe. Már most is lehet jelentkezni. A kistérség településein a szociális intézményekben lehet hozzájutni a jelentkezési lapokhoz.
A tervek szerint a terápiás foglalkozások mellett munkavégzésre is lehetőség nyílik majd, amiért fizetést kapnának az ellátottak. 18 éven felüli értelmi, mozgás, látás és hallássérülteket, valamint autistákat várnak.
A másik, a pszichiátriai személyek intézménye a Szent Imre utcában a volt háziorvosi rendelőben lesz majd kialakítva. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ehhez mikor tudnak hozzáfogni.
Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Sándor Levente