
Archívum
Két tekós diák az ország legjobb mezőgazdászai között
Győrben rendezték meg a szakmai előkészítő érettségi tantárgyak verseny (SZÉTV) döntőjét, melyen két tanuló képviselte a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolát. Magyari András és Szőke János először írásbeli feladatsort oldott meg, majd szóban kellett előadniuk két témakört.
A fiúk remekül szerepeltek: Magyari András az ötödik helyen végzett - mindössze másfél ponttal maradt le a dobogóról -, míg Szőke János hetedik helyen végzett.
Az érettségi előtt álló fiatalok számára azért is fontos a kiemelkedő szereplés, mert a felvételi eljárás során pluszpontokkal gazdagodnak, ezzel is javítva saját esélyeiket. A rákóczis tanulmányaik során mindketten megszerették az agrár szakmát, így továbbtanulni is ebben az irányban szeretnének, a remek versenyeredménynek hála pedig még inkább reménykedhetnek a sikeres egyetemi felvételiben! Felkészítőik Farkas Péter és Dávid Géza voltak.