Ki a felelős? Az új kerékpárút miatt szétázott a háza

Több százezer forint kára keletkezett annak a halasi asszonynak, akinek a Sóstó közelében lévő hétvégi házát azért áztatta el az esővíz, mert nem tudott elfolyni a megépült új kerékpárút miatt. Ugyan a kerékpárutat háromszor is felavatták, az illetékesek mégis csak több hónapos késéssel kaptak észbe, hogy át kéne vágni az 53-as főutat, mert akkor már több ingatlant is veszélyeztetett a felgyülemlett esővíz.

Februárban számoltunk be arról, hogy víz és jeges páncél borította el a város északi bejáratánál megépült új kerékpárutat. Kerékpárral és gyalog is, életveszélyes volt rajta a közlekedés. Az elolvadt hó és esővíz az 53-as főút és a kerékpárút közötti csapadékelvezető árokba azért nem tudott átfolyni, mert a vízelvezető átereszt összetörték a munkagépek a kerékpárút építésekor. Az így felgyülemlett csapadékvíz több telket és néhány hétvégi házat is elöntött. Hetek teltek el mire a helyi szakemberek döntöttek arról, hogy átvágják az 53-as főutat, ahol végül néhány nap alatt el tudott folyni a felgyülemlett csapadékvíz.

Akkoriban beszámoltunk arról is, hogy a fiát egyedül nevelő Farkas Mónika házának udvarát is elöntötte a belvíz. A vízóra aknát hónapokig nem tudták megközelíteni az udvarban térdig érő jeges víz miatt. A víz a talajon keresztül beszivárgott a házba is, kívül és belül lepörgött a vakolat a falakról, a konyhában és a fürdőszobában a csempék leváltak a falakról, a metlaki feltöredezett. A terjengő dohos szag, átjárta az egész épületet, amely végül lakhatatlanná vált, ezért a családnak be kellett költöznie a városba a nagymamához.

A házban keletkezett kár több százezer forintra tehető, a fiatalasszony hiába kért kártalanítást, a kerékpárutat építő kivitelező cégtől, elutasították arra hivatkozva, hogy kiviteli terveken nem szerepelt egy új áteresz építése. Mi több nem is tudtak arról, hogy ott korábban volt egy átfolyó.

A biztosító is felmérte a károkat, azonban az érvényben lévő biztosítási szerződés szerint a bejelentett károk oka nem minősül biztosítási eseménynek, így az épületbiztosítás alapján kártérítés nem nyújtható. A fiatalasszony kopogtatott az önkormányzat ajtaján is, a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályához benyújtott helyi lakáscélú szociális támogatást igényelt a felújításhoz, de mivel az építésügyi hatóság nyilvántartása alapján erre az ingatlanra csak gazdasági épületre lett kiadva építési és használatbavételi engedély, így a képviselőtestület Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottsága nem támogatta a kérelmét.

A fiatalasszony értetlenül áll, a döntés előtt, mert tudomása szerint lakóingatlanként vette meg 2007-ben az épületet a hozzá tartozó telekkel együtt. Most kevéske megspórolt pénzéből próbálja újra lakhatóvá tenni a házat, hogy még a tél beállta előtt vissza tudjanak költözni. Pereskedésre nincs pénze, de mint tisztességes adófizető állampolgár, elvárná az önkormányzattól, hogy kivizsgálják az ügyét, mert szerinte valaki hibázott, ami neki több százezer forintjába került.

Fotó-szöveg: Pozsgai Ákos