Kikapott a KFC
Archívum

Kikapott a KFC

Kisszállás jelentette a végállomást a Kiskunhalasi FC számára a Magyar Kupában. A ma késő délután lejátszott mérkőzésen idegenben súlyos vereséget szenvedtek a halasiak. A csapatnak javítani kell, erre szombaton lesz legközelebb lehetősége, amikor hazai pályán fogadják bajnoki mérkőzésen a Szeremlét.

Magyar Kupa selejtezőt játszott ma délután a Kiskunhalasi FC. A megyei II. osztályú Kisszállás otthonában léptek pályára a mieink. Néhány perccel ezelőtt ért véget a mérkőzés. Sajnos, nekünk, halasiaknak nincs okunk az örömre, ugyanis négygólos vereséget szenvedtünk. Mint a csapat honlapjának tudósítójától megtudtuk az első 45 percben két egyéni hibából két gólt kapott a KFC. A szünet után több helyzetet is kidolgozott a Halas, de nem sikerült gólt szerezne. Az igen motivált hazaiak viszont még kétszer betaláltak, így magabiztosan jutottak tovább. Kisszállás - Kiskunhalasi FC 4-0 (2-0). A KFC szombaton, fél öttől javíthat, amikor hazai környezetben, az újonc Szeremle ellen bajnokit játszanak. A Kiskunfélegyháza elleni siker után a városi sportpályán szinte kötelező a győzelem. Annál is inkább, hogy a csapat feledtetni tudja a kisszállási kisiklást.

Jáger Levente