Klezmer muzsika és sólet a halasi zsidó fesztiválon
Hetedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén a Halasi Zsidó Fesztivált. A Csipkeházban és a Petőfi utcai zsinagóga udvarán tartott rendezvényeken több mint félezren voltak kíváncsiak a programokra.
Macskássy Izolda grafikus-festőművész kiállítását a Csipkeházban Várnai László, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke nyitotta meg a szépszámú érdeklődő közönség előtt. Izrael mai szemmel! címmel Spitzer Miri, Haifában élő magyar származású idegenvezető tartott előadást a Szentföldről.
Délben a halasi zsinagóga udvarán kóser ebéd várta a vendégeket. A délutáni programok közül elsőként Kósa Klára keramikusművész kiállítását nyitotta meg Róna Tamás rabbi, egyetemi tanár. A fesztiválon találkozhatott a közönség először a halasi zsidóság életét bemutató „Legyen világosság” című könyv második kiadásával, amelyet Szakál Aurél, a Thorma János Múzeum igazgatója szerkesztett. Szokásokról, vallásokról beszélgetett Róna Tamás rabbi és Ritter Nándorné vallástanár, amelybe a hallgatóság is aktívan bekapcsolódott.
A próza után a zenés-táncos műfajé volt a főszerep, a Halasi Musical Csoport előadásában a Menyasszonytánc című darabot láthatta a közönség. Kora este a Heket klezmer band lépett színpadra, majd a keresztény-zsidó párbeszéd jegyében a Krisztus Szeretete Egyház közös imádsága zárta a napot.
Fotó-szöveg: Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=133|limitstart=0|limitcount=0}