KNKSE: váratlan vereség Veszprémben
Megszakadt egy nagy sorozat Veszprémben: a Kiskunhalas NKSE elveszítette a rájátszás első mérkőzését a királynék városában. A szünetben kettő, a végén pedig három volt a különbség a hazai csapat javára.
- A szívünk a pályán volt, de fejben valahol máshol jártunk. Ezt mondta lakonikus rövidséggel néhány perccel a Veszprém - Kiskunhalas NKSE találkozó lefújása után telefonos érdeklődésünkre Golovin Vlagyimir. A halasiak edzője azt is hozzátette, hogy gyengén játszott a csapata és ennek vereség lehetett a vége. A hazaiak ellen néhány héttel ezelőtt még 13 góllal tudtunk nyerni, most viszont alul maradtunk. Az előzmények ismeretében valljuk be, nem volt annyira meglepő. Három havi fizetéssel adós a klub az edző és a játékosok felé, és ez eddig nem nyomta rá bélyegét a teljesítményre. Ígéretünk van rá, hogy megkapjuk a találkozó felvételét, ha így lesz, majd levetítjük önöknek. Csak a tényszerűség miatt az eredmény: Veszprém - Kiskunhalas NKSE 28-25 (13-11). Ezzel a veszprémiek előttünk állnak a bajnoki tabellán. Jövő héten szombaton, a Dunaújváros ellen, hazai pályán lehet javítani.
Jáger Levente