Költözni kell az ügyeleteknek - a patika ragaszkodna jelenlegi helyéhez
Archívum

Költözni kell az ügyeleteknek - a patika ragaszkodna jelenlegi helyéhez

Élénk érdeklődés kíséri, hogy mi lesz a halasi orvosi ügyelet és a Pingvin patika elhelyezésének kérdésével. A május végi képviselő-testületi ülés óta úgy tudni, még nem történt elmozdulás.

Jelenleg a kórház területén működik a halasi felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet, ám legkésőbb szeptember végéig más elhelyezést kell biztosítani, mert a kórház visszakéri az ügyeletek céljára használt helyiségeket. Az ügyeletek új helyének az önkormányzat tulajdonában lévő, Kossuth utca 34. szám alatti ingatlant nézték ki ahol jelenleg a Pingvin patika működik.

A gyógyszertár mely 2008 óta van jelen a városban mindenképpen szeretne a jelenlegi helyén maradni. A cég koordinációs igazgatója felszólalt a képviselő-testületi ülésen és jelezte, hogy megvásárolnák az ingatlant, akár a piaci árnál magasabb összegért is, és inkább az ügyeleteknek próbáljanak másik helyet keresni mivel a gyógyszertárakra sokkal szigorúbb kritériumok vonatkoznak. Az igazgató asszony azt is elmondta, hogy 15 alkalmazottja van a halasi patikának és mindig pontosan fizetik a városnak az adókat és díjakat.

A testületi ülésen a képviselők részéről többek között az is elhangzott, hogy az ügyeleteknek továbbra is a kórházban lenne a legjobb helye, mert például sürgős esetekben azonnal ott lenne a segítség, de mivel a kórház ragaszkodik az ügyeleti helyiségekhez a képviselő-testület 10 igen szavazattal megszavazta, hogy a Kossuth utca 34. szám alá a patika helyére költözzenek az ügyeletek. Viszont még változhat a helyzet, ugyanis abban maradtak, hogy keresik a további lehetőségeket, és ha rövid időn belül sikerül más megfelelő helyet találni az ügyeleteknek, akkor egy rendkívüli testületi ülésen még visszatérnek a témára.

Fehér Erika