Látványraktár épül a múzeumban
Hétfőn délelőtt volt a Thorma János Múzeum látványraktárának ünnepélyes alapkőletétele. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke.
– Korszerű polcokon, megfelelően megvilágítva azonos tárgytípusokból sorozatok láthatók majd a Kiskunság népművészete című kiállításban. Így 1100 muzeális tárgy - 1000 népi kerámia, 100 népi bútor - bemutatása valósul meg pályázat keretében – tájékoztatott Szakál Aurél múzeumigazgató.
A múzeum új szárnya az 1960-ban épült részhez illeszkedik. Az új épületet Dóka József építészmérnök tervezte. A villamossági és gépészeti tervezésben Máté Lajos és Pozsonyi Ferenc mérnökök működtek közre. A kivitelezést a Modinvest Kft. végzi. Az építkezés négy hónap alatt valósul meg, ezt követően a múzeum dolgozói berendezik a látványraktárat. Ez a kiállítás az asztalos és fazekasmesterség múzeumpedagógiai bemutatására is alkalmas lesz.
A rendezvényen Bányai Gábor mondott ünnepi beszédet. A megyei közgyűlés elnöke a szakmailag szervezett összefogás fontosságát hangsúlyozta.
- A bővítés új lehetőségeket kínál a múzeumnak. Őrizzük meg, ami Kiskunhalason, a megyében érték! – hangsúlyozta.
A látványraktár alapkövét Finta József plébános szentelte, és Édes Árpád református lelkész áldotta meg. A Thorma Galériában Rosta Szabolcs megyei múzeumigazgató mondott pohárköszöntőt az ünnepség résztvevői előtt.
Képek és szöveg: Pál László
{phocagallery view=category|categoryid=73|limitstart=0|limitcount=0}