Lopták a meggyet
Archívum

Lopták a meggyet

Érik a meggy, és már megtörtént az első nagy értékű lopás. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rendelt el nyomozást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy mélykúti nő feljelentése alapján, fia Sz. Dániel és volt férje Sz. István ellen indítottak vizsgálatot, akik a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy június 21-én reggel a feljelentő nő birtokában és használatában lévő meggyesébe betörtek, majd elloptak harminchét mázsa meggyet. A lopással több százezer forint kár keletkezett.

Fehér Erika