Megvalósult és jövőbeli tervek
A Boróka Civilházban november 28-án, délután gyűlt össze a Nemes Tanács a megvitatandó kérdések és napirendi pontok ügyében. Először a civil szervezet 2011-es tevékenységéről kaptak beszámolót a megjelent tagok. Végső István ügyvivő helyettes ennek kapcsán beszámolt a polgármesterrel történt június 1-jén történt egyeztetésekről.
A tagság és a vezetőség üdvözölte, hogy a Nemes Tanács kezdeményezésére több előterjesztése és javaslata is megvalósult. Így a "Helyi Szövetség a családokért" mozgalom elindulását és tevékenységét, a civil pályázat módosítását, valamint szeptemberben dr. Vári Szabó István sírján az emléktábla lecserélését is jónak értékelték a résztvevők.
Örömmel tudták meg többen is, hogy a tervek szerint, civil összefogással, egy 2009-es javaslatuk, a helytörténeti jelentőségű utcanév-magyarázó táblák kihelyezése, 2012 végétől meg fog valósulni. A kétéves mandátum lejárta után idén is szükség volt tisztségviselők megválasztására. Jelölés után egyhangú szavazással Végső Istvánt ügyvivőnek, míg Lázár Sándort ügyvivő helyettesnek választotta meg a tagság.
A várossal kapcsolatos bizonytalanságok miatt komolyabb tervek megvalósítására nem mer vállalkozni a szerveződés, de továbbra is várja a lakosság javaslattételeit az ismert elérhetőségein (Kiskunhalas, 6400 Kossuth u. 21., nemestanacs@gmail.com). Legközelebbi rendezvénye, a Nemes Tanács egyik kitalálója, alapítója Varga Csaba szociográfus különleges, társadalmi-civil témákat boncolgató könyvbemutatója jövő év elején lesz.