
Milliós vagyonokról, és luxusutazásokról beszélnek Tompán
Korrupt határőrökről számolt be tavaly októberben a Hír Televízió Riasztás című műsora. A bűnügyi magazinban aktív rendőrök arról számoltak be, hogy Tompán, az átkelőhelyen és a zöldhatáron is együttműködnek a bűnözőkkel az egyenruhások. Olyan határrendészek is dolgoznak, akiket első fokon már letöltendő börtönre ítéltek. Megismételt eljárásban álltak a Kecskeméti Törvényszéken újra bíróság elé a korrupcióval vádolt tompai határrendészek.
Egy ilyen „ügyintézés” az útlevél gazdájának nagyjából 200-300 eurójába kerül, amelyből a legalizáló határrendész 50-100 eurót, a közvetítő pedig a maradékot kapja meg – árulta el az egyik egyenruhás. A hírcsatorna forrásai szerint a tompai kirendeltség kétszáz fős állományának negyede lehet érintett a visszaélésekben.
A zöldhatáron és a határátkelőhelyeken is folyó áru- és cigarettacsempészés, valamint az embercsempészet nagy buli – fogalmazott akkoriban egy másik határőr, aki szerint két helyettes tulajdonképpen felosztja egymás között, hogy kié a határátkelő és kié a zöldhatár, ez nyílt titok az egyenruhások között.
A menekültek közül sokakat elfognak, de nem mindenkit. Több esetben is előfordult – a bűnügyi magazinnak nyilatkozó egyenruhások szerint –, hogy gratuláció helyett számonkérés érkezett a határrendészet osztályvezetőjétől, amikor határőrök nem a kijelölt helyükön, hanem azt elhagyva, más területeken fogtak el migráns csoportokat. A számonkérés azt sugallta a határőröknek, hogy ezeket a csoportokat nem kellett volna megfogni – vélekedett a tévéstábnak nyilatkozó rendőr.
A névtelenül, eltorzított hangon nyilatkozó rendőrök szerint, a korrupt egyenruhások évek óta ebből élnek, néhány év alatt új házuk és új autójuk lett és luxusutazásokra járnak. Szerintük kérdés, hogy mindez, hogy működhet a parancsnoki állomány tudta nélkül. Eddig 2003-ban és 2010-ben buktak meg korrupt határőrök Tompán. Tavaly nyáron több egyenruhást letöltendő börtönre ítéltek első fokon. Közülük öten, az elsőfokú ítélet ellenére is állományban voltak.
A Kecskeméti Törvényszéken megismételt eljárás keretében kezdődött újra azoknak a vádlottaknak a büntetőügye, akiket folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádol a Nyomozó Ügyészség.
A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2009 decemberétől a tompai közúti határátkelőhelyen teljesítettek szolgálatot, mint útlevélkezelők. Előre megbeszélték, hogy egymást segítve a Szerbiából érkező gépjárművekben utazó, ismeretlen honosságú személyektől a beléptetés során 5-10 eurós bankjegyeket fogadnak el, melyeket aztán átadtak a II.r. vádlottnak, aki helyettes ügyeletesként teljesített szolgálatot. Ő rejtette el a bankjegyeket, amit később a vádlottak szétosztottak egymás között.
A vádlottak 2010. június 27. napját megelőző hónapban összesen 1.665,- eurót fogadtak el, de annak szétosztására már nem került sor.
Az ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádiratban. Az ügyben korábban - 2012. június 1-jén a Kecskeméti Törvényszék hozott ítéletet, amit a Szegedi Ítélőtábla 2013. január 9. napján a II.r., a IV.r., az V.r., a VI.r, a VII.r. és a VIII.r. vádlottak vonatkozásában hatályon kívül helyezett és ebben a vonatkozásban új eljárást rendelt el.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos