Nehéz év lesz - készül a költségvetés
Minden téren további takarékosságra lesz szükség - mondta a város idei költségvetésének előkészítéséről tartott tájékoztatóján Gyovai István polgármester.
2011-et 360 milliós folyószámla hitellel indította a város, az ideit 405-tel -vagyis a tavalyihoz hasonló helyzetből indul Halas, ám az idei kasszát jelentősen megterheli majd az, hogy meg kell kezdeni a második kötvénykibocsájtás törlesztését, ez körülbelül 250 millióval emeli meg a kiadásokat. Több szabályozás is életbe lépett, amit figyelembe kell venni a költségvetés készítésekor.
Hitelt például csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel az önkormányzatok, így szinte csak abból gazdálkodhatnak, amijük van. A csatornázásra biztosítható a pénz, ám a városközpont felújítására valószínűleg nem kerülhet sor. Már tavaly is nagyon sokat spórolt a város a különböző szigorító intézkedések bevezetésével és idén ezt még fokozni kell, hiszen nem lehet mínuszos a város költségvetése.
Mintegy 300 milliót kell lefaragni a működési költségekből, ami valószínűleg érzékenyen érinti az intézményeket, a társaságokat és a dolgozóikat. Az intézményvezetőkkel a napokban indulnak az egyeztetések és a politikai erőkkel is tervez a városvezető tárgyalásokat. Egy egységes szempontrendszer kidolgozását tervezi a polgármester, amit minden szervezet gazdálkodásában be akar tartatni. 34 eddig finanszírozott, de be nem töltött álláshelyet már megszüntettek.
A polgármester tájékoztatása szerint a tavaly elfogadott intézkedési tervben rögzítettekhez is ragaszkodni fognak. Ez például kihat majd a bérjellegű költségekre, amit mindenhol 10 százalékkal terveznek csökkenteni -hangzott el a tájékoztatón. A polgármester tájékoztatása szerint nem cél a bezárás és a megszüntetés, de például várhatóan korlátozva lesznek a nyitva tartások.
A nem kötelezően ellátandó feladatokat nagyobb mértékben érintik majd a szigorítások, de a minimális működéseket biztosítani szeretnék. A civil területeknek és a sportnak pedig kevés az esélye arra, hogy támogatást kap, várhatóan csak a tavalyról áthúzódó kifizetésekre számíthatnak.