Nemzeti Lovas Program, munkahely teremtés
Öt napig a hazai lovas élet fővárosaként tekintettek városunkra. A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság okán a legjobb hazai amatőr, fiatal, ifjúsági és felnőtt lovasok adtak randevút egymásnak a délvidéki lovas fellegvárként nyilvántartott Kiskunhalason. A sportszakma mellett Lezsák Sándor fővédnök köszöntőjében a lovas élet munkahely teremtési feladatát is hangsúlyozta. Klikk a videóhoz!
Az országgyűlés alelnöke, egyben a Nemzeti Lovas Program mentora, a lótenyésztést, a lótartást, a lovas hagyományápolást, a lovas turizmust, a képzést és a lovas sportot munkahely teremtési esélyként fogalmazta meg, amelyre a kormányzatnak van koncepciója és amely már a megvalósítás szakaszába lépett. Lezsák Sándor úgy vélte, hogy a vidék népesség megtartó erejét növelheti a lovas ágazat. A kormányprogramban - amely a szakma elvei és tervei alapján fektette le a főbb irányokat - a kiskunhalasi vélemény is helyet foglal.
A szervezők nevében Juhász Tibor rendezvény menedzser és Szotyori Nagy Kristóf egy Magyarország címert ábrázoló Halasi Csipkével ajándékozta meg a parlament alelnökét, aki pedig a szervezőknek adott át dedikált Országház könyvet.
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon a lovas szakma szinte minden területéről kaphattak ízelítőt az arénába kilátogatók. A díjugratás legmagasabb szintű hazai képviselői mellett, Sasvári Sándor énekes, színész, amatőr lovas dalbemutatót tartott lóhátról, de Sós Attila halasi olimpikonnal „Vezess és lovagolj!” versengést is megnézhetett a publikum. A kishuszár vágta és a Kiskunhalasi Lovasbandérium programjai pedig a lovas hagyományápolást demonstrálták. Klikk a videóhoz!
Az öt nap során három ezer felett volt a látogatottsága a lovas rendezvénynek, a felnőtt egyéni döntőt, ahol a Fiat Grande Punto volt a fődíj, teltházzal, több mint ezer nézővel zárták a szervezők. Az egyéni döntő 85 perces közvetítése a Kiskunhalason is elérhető Digi Sport Plusz csatornán lesz, Tóth István és Zajzon András kommentálásával ma este 19 órai kezdettel.
Kép: Hajdu Kriszta, Kovács Iván, szöveg: Kovács Iván
{phocagallery view=category|categoryid=127|limitstart=0|limitcount=0}