Nyert a Szilády RFC

Második felkészülési mérkőzését is megnyerte a Kiskunhalasi Szilády RFC U 16-os csapata. Vincze Attila tanítványai ezúttal a tompaiak otthonában arattak gólzáporos sikert.

A Kecskemét elleni, sikerrel megvívott találkozó után Tompán folytatta a felkészülési mérkőzések sorát a Kiskunhalasi Szilády RFC U 16-os csapata. Vincze Attila a Panák - Tóth, Hugyecz, Kanyó, Forgács, Mike, Patocskai, Jurity, Torma, Csillag, Vágó összeállítású csapatot küldte pályára. A találkozó első negyedórájában máris volt halasi helyzet, ekkor Csillag a kapusba vágta a labdát. A 20. percben aztán az első nagypályás meccsét játszó Vágó lőtt a kapuba, miután Patocskai lövése a kapufáról kipattant. A 30. percben cserélt Vincze Attila: : Heródek, Lajter, Sárközi, Csizmadia, Csupity, Szili, Szűcs kapott lehetőséget. Közvetlenül a szünet előtt Sárközi tette még magabiztosabbá a halasi vezetést. A térfélcserét követően Kanyó két pontrúgást is gólra váltott, így már négygólos volt a Szilády RFC előnye. Ekkor sikerült a szépítés a hazaiaknak, de nem sokáig örülhettek ennek. Csupity, Vágó és Lajter is betalált a tompai kapuba, így fölényes halasi siker született a második felkészülési mérkőzésen. Tompa - Kiskunhalasi Szilády RFC 1-7 (0-2).  - Összességében az eltervezett, begyakorolt védekezést maradéktalanul megvalósítottuk. Támadás felépítésében, kapu előtti határozottságban, helyzetkihasználtságban voltak hiányosságok. Két hetünk van a kezdésig, pótoljuk, kijavítjuk a hiányosságokat- nyilatkozta a mérkőzés után Vincze Attila edző.

Jáger Levente