Nyugodj békében, Pista bácsi!
Őt nem lehetett csak úgy legyőzni. Kemény, ugyanakkor roppant tisztességes ellenfél volt. Maximalista, aki a sport szerelmeseként élte végig a sikerekben gazdag évtizedeket. Pedagógus, edző, aki tanítani, nevelni akart. Senki sem tudott olyan lelkesedéssel beszélni a szeretett sportágáról, a birkózásról, mint ő. Most is mesél, csak egy másik univerzumban. Dósa István, Pista bácsi életének 91. évében elhunyt.
Biztos voltam benne, hogy őt csak úgy nem lehet két vállra fektetni. Azt nem hagyta volna. Erős volt, mindent tudott a birkózásról. Csak a kor, és a betegség tudta őt legyőzni. Mint oly sok évtizeden át, most is óriásit küzdött. Januárban, amikor a 90. születésnapja kapcsán megünnepeltük őt hallgattuk őt. Riporterként megszoktam, hogy lehetőség szerint, akit kérdezek, röviden tömören válaszol. Ő nem ilyen volt. Olyan szenvedéllyel, tűpontosan idézte fel a 70-80 évvel ezelőtt történteket, hogy egy pisszenést sem lehetett hallani a teremben. Mindenki őt hallgatta. A sikerekről, arról, hogy milyen gyermekkora volt. Miért kezdett el birkózni, hogy milyen jó futó volt. Meg tornázott is. A tudást igyekezett átadni minden tanítványának. Szigorú volt, olykor zengett az ÁMK sportcsarnoka, de minden azért volt, hogy a sportoló átélje a győzelem, a siker semmihez sem fogható élményét. Szerettük, tiszteltük őt. Hiányozni fog. Odafent már biztosan megtartotta az első edzést. Találkozott szeretett feleségével, és most arról beszélgetnek, hogy milyen hosszú, tartalmas volt a földi lét. És Pista bácsi mesélni kezd...
