Öt helyen fogták el a határsértőket
Mozgalmas volt a hétvégéje a határrendészeknek, a magyar-szerb államhatár közelében és onnan ötven kilométerre is öt csoportban fogtak el határsértőket. A hazánk területére illegálisan érkező huszonhárom afgán, szerb, koszovói és palesztin állampolgárt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Őrzött Szállására szállították – közölte a rendőrség szóvivője.
Szombaton Kelebián közvetlen az államhatár mellett, valamint Kunbaja és Csikéria térségében az után fogták el a határsértőket, hogy átlépték a zöldhatár. A külföldiek között öt fiatalkorú koszovói állampolgár is volt, őket a kunfehértói gyermekotthonba helyezték el – mondta dr. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Embercsempészek után is nyomoznak a rendőrök, valószínűleg ők juttatták Magyarországra azt az öt afgán állampolgárt is, akiket két helyen fogtak el a rendőrök mélységi ellenőrzés során a déli államhatártól ötven kilométerre lévő Soltvadkerten. Az afgánok taxival akartak tovább utazni. Az elfogott határsértő külföldieket a Kiskunhalasi Őrzött Szállásra állították elő a rendőrök, ellenük eljárás indult tiltott határátlépés miatt.
Pozsgai Ákos