Ötből öt a H-Moto Team mérlege a Hungaroringen
Archívum

Ötből öt a H-Moto Team mérlege a Hungaroringen

A H-Moto Team száz százalékos mérleggel zárta a magyar nyílt nemzetközi gyorsasági-motoros bajnokság múlt hétvégi, hungaroringi fordulóját, hiszen azokon a futamokon, amelyeken legalább a csapat egyik pilótája rajthoz állt, kivétel nélkül H-Motós győzelem született.

Rizmayer Gábor (Superbike), Győrfi Alen (Superstock 1000) és Nagy Győző (Superstock 1000) egyaránt az összevont 1000 köbcentiméteres géposztály küzdelmeiben indult, ahol mind a szombati, mind a vasárnapi futam tekintetében Rizmayer szerezte meg az abszolút 1. helyet, míg Győrfi a Superstock 1000-ben bizonyult mindkétszer a legjobbnak. Superbike-ban tehát Rizi, Superstock1000-ben pedig Alen kettős győzelmével zárult a hungaroringi hétvége, melyet a csapat szombati endurance versenyszámban elért magabiztos győzelme tett teljessé.

Alent így a két nap során összesen ötször, míg Rizmayer Gábort négyszer szólították a dobogó legtetejére, mivel ők a nyílt nemzetközi értékelés mellett értelemszerűen a magyar értékelésben is mindkét futamukat megnyerték.

A kétórás endruance versenyen Győrfi Alen szerelőjével, Gayhoffer Gáborral és Császár Andrással egy csapatban állt rajthoz, és noha az elején a Talmácsi Gábor, Bódis Richárd összetételű csapat vezetett, ám ők egy technikai probléma folytán később hátraestek a 3. helyre, miközben Alenék magabiztosan behúzták a győzelmet.

Ez a versenyszám egyben egy igazi kuriózumot is magában foglalt, hiszen a 2007-es év 125 köbcentiméteres világbajnoka és ugyanazon év szintén 125-ös Európa-bajnoka többek között egymás ellen is megmérkőzhetett a Hungaroringen, ezen az alapvetően mindkettőjük számára tét nélküli versenyen, ahol a gyakorlásé és a jókedvé volt a főszerep. Alen mindenesetre nagyon élvezte, hogy Talmával egy mezőnyben és barátaival egy csapatban motorozhatott.

Győrfi Alen #40 (Superstock 1000 és Endurance)

„Nagyon jó volt újra itthon menni. Két év után indultam újra magyar bajnoki futamon, és nagyon élveztem minden percét. A Hungaroring valójában inkább volt most nekem idegen pálya, mint hazai, mivel több mint egy éve mentem rajta utoljára, és ilyenkor mindig új picit minden, amikor visszatérek. De az egész hétvége pozitív hatással volt rám, úgyhogy örülök, hogy itt lehettem. Mindkét napon sikerült megnyernem a Superstock 1000-es kategória értékelését, jó érzés volt a dobogó tetején ünnepelni.

Ráadásul együtt mentünk a Superbike mezőnyével, így lehetőségem nyílt néhány nagyon élvezetes csatát vívni a pályán. Különösen a szombati párharcot élveztem Sárkány Dezső ellen, az utolsó körben kétszer is változott a sorrend közöttünk, de végül nekem sikerült előbb átszelni a célvonalat a leintésnél. Rizinek (Rizmayer Gábor) is próbáltam egy kis versenyt csinálni, de ő Superbike motorral megy ugye, és nagyon gyors és ügyes is, úgyhogy őt nem igazán tudtam megszorongatni. De örülök, hogy a saját kategóriánkban mindketten megnyertük mind a szombati, mind a vasárnapi futamot. Szombaton az endurance versenyszámban is elindultam a szerelőimmel, amit nagyon élveztem, hiszen abszolút baráti a viszony közöttünk, és még sohasem versenyeztünk így együtt.

Ráadásul, ezt a versenyt is sikerült megnyernünk, így végképp csupa pozitív érzéssel távozhatunk a Hungaroringről. A BMW-m beállítása kapcsán is nagyon hasznos volt ez a hétvége. Vasárnap ugyan nem tudtam gyorsulni az előzőnapi időeredményeimhez képest, de a többiekkel ellentétben nem is lassultam, ami egy relatív gyorsulásnak is tekinthető, mivel a pálya körülményei romlottak időközben. Úgy érzem, jó irányba tudtunk elindulni a futómű beállítása kapcsán, úgyhogy egy minden szempontból hasznos és pozitív hétvégét zártunk. Jövő hétvégén a pannóniaringi Alpok-Adria futamon is rajthoz szeretnénk állni tesztjelleggel, hogy tovább tökéletesítsünk a BMW beállításain a portimaói FIM Superstock 1000 Kupa versenyére készülve.”


Kelemen Krisztián, csapatfőnök

„A hétvége az én szemszögemből pozitívan értékelendő, hisz röviden összegezve az egyik meghatározó csapat voltunk a versenyeken, ezt az eredmények hűen tükrözik. Rizi a tőle várt magabiztossággal nyerte a versenyeit, Alennek sikerült további kilométereket motoroznia és a beállítások tekintetében is előrébb lépett. Győző is megtett minden tőle telhetőt, de a hétvége folyamán ült életében először 1000-es motoron, tudom, hogy lesz ez még sokkal jobb is.

Az endurance-ot is megnyerték a fiúk, úgyhogy nem panaszkodhatok. Egy kis hiányérzetem Wicca és Balu miatt lehetne, de Wicca vírusfertőzése miatt nem tudott elindulni, Balu már a hétvégén ismét a vb-s mezőnyben bizonyíthat, tehát velük is minden rendben lesz. Nagyon sűrűek a versenyek ebben a hónapban és nekem is helyt kell állnom több fronton, de bizakodó vagyok a következő versenyeket nézve és hasonló eredményeket remélek, mint a hétvégi ob-n. A csapat összes tagjának köszönöm a hozzáállását és példamutatását.”