
Archívum
Ottfelejtették a farönköt
Elárvult farönk éktelenkedik több mint egy hete a Kossuth utcán. Az egykor tíz méter magas ostorfát az erős szél döntötte ki tövestől. A szerencsének köszönhetően nem az emeletes házak felé dőlt, hanem a másik irányba, ott pedig egy hatalmas fenyőfa fogta fel a zuhanás erejét, így nem történt nagy baj, a közeli trafóház is ép maradt.
A feldarabolt fa maradványainak jó részét eltakarították a Városgaza Zrt. dolgozói, ezt egy jókora rönköt azonban azóta sem szállították el.
Szakemberek szerint érdemes lenne felülvizsgálni a helyi védettség alatt álló Kossuth utcai ostorfákat, amelyeket közel harminc éve ültettek, a panelházakhoz közel lévők, az itt lakók szerint hasonló helyzetben egy-egy csapadékosabb és szeles időjárás esetén balesetveszélyt jelenthetnek.
Ván László városi főkertész szerint azonban nincs ok aggodalomra. A szakember szerint az egy hete kidőlt ostorfa esetében megállapították, hogy egészséges volt, a gyökerét támadta meg valamilyen gombás betegség. Ezt azonban a szokásos évi számítógépes vizsgálat nem mutatta volna ki. Elsősorban szemrevételezés alapján kell vizsgálni ezeket a fákat, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló esetek.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos