Szilády Kupa: a 4. korcsoportban a Bibó, a lányoknál a Tekó nyert
Sport

Szilády Kupa: a 4. korcsoportban a Bibó, a lányoknál a Tekó nyert

A Szilády Kupa szurkolói fókusza elsősorban a Dékáni-sportcsarnokra összpontosult, közben a Buborékban a 3., a 4. korcsoportos fiúk mellett a lányok meccseltek egymással. Az 5-6. osztályoknál kiskunmajsai siker született, a 7-8. osztályosoknál a Bibó-gimnáziun, míg a lányoknál a Tekó megvédte tavalyi elsőségét. 
Idén is jönnek a Téli gazdaesték
Közélet

Idén is jönnek a Téli gazdaesték

Hasznos információk a termelőknek. Idén is lesznek Téli gazdaesték Halason. Immár 21. alkalommal tartanak előadásokat a Halas és Környéke Gazdakör szervezésében. A gazdálkodók az előadásokon például új technológiákkal és vetőmagokkal ismerkedhetnek, de a növényvédelem is a témák között szerepel.
Szilády Kupa: egy halasi iskola biztosan a döntőben lesz (galéria)
Sport

Szilády Kupa: egy halasi iskola biztosan a döntőben lesz (galéria)

A házigazda mellett a II. Rákóczi-szakgimnázium és a Dékáni-szakgimnázium is bekerült a halasi iskolák közül a Szilády Kupa legjobb négy csapata közé. A legmagabiztosabb a még gólt sem kapó, de huszonegyet szerző Tekó volt, a másik csoport győztese pedig a Szilády volt, ugyancsak vesztett pont nélkül. A Dékáni túlórázott, a mindent eldöntő találkozón kiütötte a Bibó-gimnázium csapatát. Holnap Szilády - Dékáni és Tekó - Nowy Sacz mérkőzés lesz az elődöntőben.
Elütötte, ellopta, feldolgozta
Sziréna

Elütötte, ellopta, feldolgozta

Lopás miatt kell felelnie egy balotaszállási fiatalembernek. A gyanú szerint elütött egy szarvast, ám az esetet nem jelentette, inkább hazavitte az állatot és feldolgozta a húsát.
Óriási füst: irányított nádégetés Sóstón (galéria)
Sziréna

Óriási füst: irányított nádégetés Sóstón (galéria)

Engedélyezett és irányított nádégetés zajlik ezekben a percekben is a Sóstónál. A Sóstó Sporthorgász Egyesület tagjai, a halasi tűzoltók felügyelete mellett dolgoznak a helyszínen. A fekete füstöt a városból is lehet látni.
Elvették a jogsiját, de utána is ittasan vezetett
Sziréna

Elvették a jogsiját, de utána is ittasan vezetett

Vádemelési javaslattal zárta egy ittas sofőr ügyét a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A 45 éves férfi visszaesőnek számít, ugyanis alig néhány nappal azután, hogy elvették a vezetői engedélyét, ismét volán mögé ült, ráadásul ittas volt. 
Folyók gyermeke – A Kiskunság (galéria)
Kultúra

Folyók gyermeke – A Kiskunság (galéria)

Fotókiállításnak ad otthont a Thorma János Múzeum Folyók gyermeke – A Kiskunság címmel. A kiskunhalasi időszaki tárlat nagy attrakció. A bemutatott képek készítője Daróczi Csaba, Az év természetfotósa. A rendezvényt január 10-én dr. Molnár Gyula természetfotós, ökológus, zenész nyitotta meg, és működött közre klarinéton. Az esemény keretében vetítettképes előadásra is sor került. Daróczi Csaba mottója: „Ha nincs szerencséd, légy kreatív!” 
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A január 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.