Egy héttel később lehet vért adni
Közélet

Egy héttel később lehet vért adni

A Magyar Vöröskereszt minden hónap első szerdáján szokta várni az önkéntes véradókat a Közösségek Háza nagytermében. Most elseje lenne ez a nap, viszont a munkaszüneti nap miatt egy hetet csúszik a novemberi véradás.
Ajánlunk pár programot
Kultúra

Ajánlunk pár programot

Az elkövetkező napokban programok egész sora vár a halasiakra, környékbeliekre. Mutatjuk, mik közül lehet válogatni.
Kábítószert terjesztett Mihály
Sziréna

Kábítószert terjesztett Mihály

Néhány órával azután, hogy kilenc embernek kábítószergyanús anyagot adott el majsai házában, a rendőrök elfogták K. Mihály. A 29 éves férfi hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.
Noé bárkája az EGYMI-ben (galéria)
Közélet

Noé bárkája az EGYMI-ben (galéria)

A Kiskunhalasi Református EGYMI épületébe járó óvodások és iskolások egy rendhagyó hangvételű előadással készültek a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A gyermekek pedagógusaik segítségével Noé történetét mutatták be.
Korcsolyapályát avattak a Sziládyban (galériával)
Közélet

Korcsolyapályát avattak a Sziládyban (galériával)

Két évvel ezelőtt még csak álomnak tűnt, ami most megvalósult a Szilády Áron Református Gimnázium udvarán. A reformáció 500 éves évfordulója kapcsán rendezett ünnepség keretein belül avatták fel a korcsolyapályát. A létesítményt az intézmény tanulói mellett más iskolák diákjai és a város lakói is használhatják majd. 
Közös megemlékezés
Közélet

Közös megemlékezés

Folytatódnak az 1956-os megemlékezések Kiskunhalason. Pénteken 16 órakor a halasi sortűz áldozataira emlékezünk.
Gyurcsány Ferenc Halason
Közélet

Gyurcsány Ferenc Halason

- Ez egy szokásos beszélgetés Magyarországról - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke,  aki egy lakossági fórumon vett részt Kiskunhalason. A volt miniszterelnök szerint ha Orbán Viktor nyer a választásokon, elbúcsúzhatunk az EU-tagságunktól.
Magyar nem a Soros tervre
Közélet

Magyar nem a Soros tervre

Október 26-án csütörtökön kora este közös sajtótájékoztatót tartott Dr. Budai Gyula miniszteri biztos (címképen) és Bányai Gábor, Kiskunhalas és térsége országgyűlési képviselője. A sajtótájékoztatón a Nemzeti konzultáció a Soros Tervről témakörről beszéltek a Kiskunhalasi Művelődési Központban rendezett eseményen. A két politikus ugyanott, a nagy teremben, zsúfolásig megtelt nézőtéren lakossági fórumon állt a közönség elé és tájékoztatatta prezentációval egybekötve a megjelenteket.
Megszépült a hadisírok környéke (galéria)
Közélet

Megszépült a hadisírok környéke (galéria)

Önkéntes diákok és felnőttek serénykedtek a katolikus temetőben. A program célja az volt, hogy közösen szépítsék meg, tegyék rendbe a kissé elhanyagolt hadisírokat és azok környékét.