Volt egyszer egy KUNÉP (galériával)
Közélet

Volt egyszer egy KUNÉP (galériával)

Már több mint negyedszázada nem működik, de a KUNÉP volt dolgozói rendszeresen szervezek összejöveteleket. A legutóbbi találkozónak különleges apropót adott az, hogy a legendás vállalatot éppen 50 évvel ezelőtt alapították. Közel kétszáz, egykori kunépes volt ott a Tiszti Klub nagytermében, hogy emlékezzen, nosztalgiázzon.
Zajos főváros helyett virágos Halas
Közélet

Zajos főváros helyett virágos Halas

Kiskunhalas nevezetességeiről beszélt a város külkapcsolati referense azoknak a fővárosi nyugdíjasoknak, akik egy teljes napjukat nézelődéssel, kirándulással töltötték Kiskunhalason. Mátyus Bálint, az V. kerület egyik önkormányzati képviselője Kiskunhalason született, és a Bibó-gimnáziumban végezte tanulmányait. Az ő javaslatára választották városunkat úticéljuknak a kirándulók.
Elhunyt a volt halasi tűzoltóparancsnok
Közélet

Elhunyt a volt halasi tűzoltóparancsnok

Életének 71. évében elhunyt Daróczi Mihály, Kiskunhalas nyugalmazott tűzoltóparancsnoka, aki 13 éven át irányította a helyi parancsnokságot. Pénteken vesznek tőle végső búcsút.
Tekós gólyákat avattak
Közélet

Tekós gólyákat avattak

A múlt hétvégén folytatódott városunkban a gólyaavatók sora. Most a tekósokon volt a sor, a kilencedikeseknek több feladatban is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket.
Érmekben gazdag úszós szezonnyitó
Sport

Érmekben gazdag úszós szezonnyitó

Érmekkel gazdagodva kezdte el 13. versenyszezonját a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület. A hódmezővásárhelyi megméretésen már ott volt az új edző, Horváth Zsolt, aki elsősorban a felzárkóztató csoport felkészítésében vesz részt, de az élversenyzőknél is besegít, ha erre szükség van.
Tragédia a kelebiai kézilabda-mérkőzésen
Közélet

Tragédia a kelebiai kézilabda-mérkőzésen

Gyászol a kézilabdás társadalom. Tragikus esemény történt vasárnap délután Kelebián, a Bácsalmás - Kecskemét a megyei férfi kézilabda-bajnokságban lejátszott mérkőzésen. A hazaiak játékosa, Eckert Tibor a találkozó első félidejének közepén összeesett, a helyszínen lévő orvos és kiérkező mentők nem tudták megmenteni az életét. 
Nagyon győzött az Autoteam SE
Sport

Nagyon győzött az Autoteam SE

Vasárnap délután, a megyei női kézilabda bajnokság harmadik fordulójában Kiskunfélegyházát fogadta otthonában a bajnok KB Autoteam SE. A két csapat nem egy kategóriába sorolható játéktudás, tapasztalat és erőnlét szempontjából, ami az egész játékra rányomta a bélyegét. Virág Erika csapata az első pillanattól kezdve döntő fölényben játszott a hitehagyott vendégekkel szemben és óriási gólkülönbségű győzelmet aratott.
Zsolt atya tiszteletbeli kanonok lett
Közélet

Zsolt atya tiszteletbeli kanonok lett

Fontos bejelentést tett a vasárnap délelőtti szentmisén Csorba Dávid atya. Bábel Balázs érsekatya tiszteletbeli kanonokká nevezte ki Hozdik Zsolt plébánost.
Idén is kompromisszumok nélkül segítettek
Közélet

Idén is kompromisszumok nélkül segítettek

A kiskunhalasi Római Katolikus Főplébánia idén is becsatlakozott a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű önkéntes segítő akcióba. Idén már sajnos a számos program, a gyerekek leterheltsége és a szolgálati helyek hiánya miatt kénytelenek votak kevesebb emberrel, és egyetlen napra összpontosítani a missziót.