Közterületek, új néven
Közélet

Közterületek, új néven

A halasi lakosok véleményét kéri a városháza, ugyanis a jövő csütörtöki képviselő-testületi ülésen néhány közterület elnevezése megváltozik. Bővül az Erzsébet királyné tér, a Kárpát utca, és lesz Kertbarátok Parkja és Borostyán utca is.
Szent György nap a lovasbázison
Kultúra

Szent György nap a lovasbázison

Elsősorban családoknak, gyermekeknek szervez nyitott programot a Kiskunhalasi Lovasbázis Szent György napján, április 24-én vasárnap. A 9-től - 17 óráig tartó komplex programsorban, hagyományápolás, történelem, sport, játékok és egyéb a szabadidő kreatív eltöltésére való elfoglaltságokat állítottak össze a szervezők. Természetesen a lovasbázison a lovaglás sem marad el, mert aki kedvet érez, az nyeregbe szállhat, amit szakavatott lovas szakemberek felügyelnek. A rendezvény része annak a hosszú távú stratégiának, amelyben a lovasbázis üzemeltetői a lovassporton túl az egyéb érdeklődésű és programokat kedvelőknek is kinyitja a bázis területét. A belépés a lovasiskola területére ingyenes, a részletek az alábbiakban olvashatók.
A sztrájk idején is lesz iskola
Közélet

A sztrájk idején is lesz iskola

Egésznapos országos sztrájkot hirdetettek meg április huszadikára, szerdára, amihez több pedagógus szakszervezet is csatlakozott. A halasi tankerületnél a keddi napon még nem tudták, hogy ez milyen mértékben fogja érinteni a helyi és környékbeli iskolákat.
(►) Íme a klip, amely Halason készült!
Kultúra

(►) Íme a klip, amely Halason készült!

Alig egy órával ezelőtt került ki a világhálóra az a videoklip, amelynek több jelenetét itt, Kiskunhalason, a Fazekas Mihály Általános Iskola edzőtermében vették fel. Nem véletlen a helyszínválasztás, ugyanis az ezer szállal városunkhoz kötődő Krámli Kinga új zenekarának, a MINGU-nak az egyik dalához készült képanyag. A főszerepet egy kiváló fitnesz versenyző, Hirsch Lili játszotta.
(►) Önt is várja a Civil Piknik
Kultúra

(►) Önt is várja a Civil Piknik

Csak úgy, mint egy évvel ezelőtt, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. idén is várja a civil szervezetek képviselőit a Végh-kúria udvarára május 1-jén egy könnyed, szórakoztató délutánra, estére. A második Civil Piknikre a belépés természetesen most is ingyenes, a jó hangulat pedig már előre garantált.
Hasznos regionális verseny
Sport

Hasznos regionális verseny

Vasárnap tartotta a szűk két hét múlva sorra kerülő Országos Minősítő Díjugrató Verseny próbaüzemét a Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ szervezőcsapata. Az egynapos regionális díjugrató versenyen jól vizsgázott a négy évszakos pálya és a versenyszervezői háttér is. A szabadtéri szezonnyitó versenyen 8 versenyszámban, 138 start történt. A halasi lovasok szinte kivétel nélkül nyeregbe szálltak a hazai pályán, de a megyén kívülről is jó néhányan tesztelték a halasi versenykörülményeket. (A címképen Füzér Gábor Véda nyergében)    
Robogó és autó ütközött a Sóstónál
Sziréna

Robogó és autó ütközött a Sóstónál

Egy fiatalember sérült meg abban a balesetben, amely kedden reggel, fél nyolc körül történt a Karányi sík útja és a kerékpárút kereszteződésében. Egy Toyota és egy kismotor ütközött össze azért, mert utóbbi vezetője figyelmetlen volt.
Előzetesben marad a bírósági lövöldöző
Sziréna

Előzetesben marad a bírósági lövöldöző

Két hónappal meghosszabbították a Kiskunhalason, a bírósággal közös járási ügyészség épületében márciusban lövöldöző férfi előzetes letartóztatását, a végzés nem jogerős - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
LEZÁRVA (2016.04.18.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2016.04.18.)

Ha Ön azon játékosaink között van, akik szerint tortarészlet, egy ritka ásvány vagy éppen egy karácsonyfadísz látható a képen, akkor el kell keserítsük, hiszen biztosan nem Ön nyerte mostani játékunkat.