Tettenérés, szolgálaton kívül
Sziréna

Tettenérés, szolgálaton kívül

A két szolgálaton kívüli körzeti megbízott tetten ért és elfogott egy betörőt, aki Kunfehértón, egy presszót próbált kifosztani. Madarász József és Majoros Loránd gyorsan intézkedett és a 47 éves elkövető kezén bilincs kattant.
(►) Szorosabb együttműködés a cél
Gazdaság

(►) Szorosabb együttműködés a cél

Szabadkai vendégek látogattak a minap városunkba. A szakemberek egy projekt keretében, eszmecserére érkeztek Kiskunhalasra. A BETON, vagyis Balkans and Europe Together elnevezésű DAOP pályázatnak a kapcsolatépítés a fő célja. Mint az eseményen elhangzott, a két település a közeljövőben szeretné még szorosabbá tenni a városok közötti viszonyt. Ennek módjáról osztották meg egymással véleményüket a résztvevők.
Legyünk körültekintőek a szalagavatókon is!
Közélet

Legyünk körültekintőek a szalagavatókon is!

Városunkban pénteken este a Vári Szabó István Szakképzőiskola ünnepségével kezdődik meg a szalagavatók sora. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság néhány hasznos tanáccsal szeretné ellátni a rendezvények résztvevőit, meghívott vendégeit azért, hogy senki ne váljon áldozattá az ünneplés pillanataiban.
Afrikában repül a halasi szalakóta
Közélet

Afrikában repül a halasi szalakóta

Csele, a halasi szalakóta a nyár elején kapott egy speciális jeladót, amelynek segítségével nyomon követhető a vándorlása. Kiss Tamás most arról írt a közösségi oldalon, hogy a madár Afrikában, Kongóban jár. Volt olyan időszak, hogy Csele három nap alatt 1700 kilométert repült.
Marton-emlékérem Pista bácsinak
Közélet

Marton-emlékérem Pista bácsinak

Nehéz összeszámolni, hogy mennyi elismerést, kitüntetést vehetett át Dósa István az elmúlt 61 esztendőben, amióta tanítani kezdett. A 81 esztendős egykori kiváló testnevelő, edző, sportvezető és boldog családfő, nagypapa sem tudta leplezni meghatottságát azon a meglepetés összejövetelen, amelyet Mester Sándor segítségével szervezett a Múltunk Öröksége Alapítvány, hogy kitüntesse Pista bácsit.
Könnyebben sérült a terepjáróval ütköző motoros
Sziréna

Könnyebben sérült a terepjáróval ütköző motoros

A lábát fájlalta és kórházba szállították azt a középkorú motoros férfit, aki hétfő délután három körül ütközött a Mátyás téren egy terepjáróval. A robogós védett útvonalon haladt, amikor az eddigi információk szerint kihajtott elé a személygépkocsi.
ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester
A hét arca

ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester

Komoly célokat fogalmazott meg maga számára Kiskunhalas új diákpolgármestere. A 16 éves Szabó-Kocsis Dorottya nem szereti az átlagos kihívásokat, céltudatos, és beszélgetésünk végére biztos voltam benne, hogy a Bibó István Gimnáziumban tanuló diáklány meg is valósítja azt, amit el akar érni. Elárulta, hogy kulturális antropológusi hivatás érdekli és legfőbb álma az, hogy ENSZ-küldött legyen. Előtte még a halasi diákságnak szeretne segíteni, ebben is maximalista lesz.
Folk est a Rézhúros Bandával
Kultúra

Folk est a Rézhúros Bandával

A hagyományőrző programokat hivatott színesíteni a Folk Esték rendezvénysorozat, amely most szombaton, azaz november 7-én startol a Közösségek Házában. Táncházak rendszeresen működnek városunkban, de ilyen komplex program még nem volt Kiskunhalason.
Izzott az elszívó a  pékségben
Sziréna

Izzott az elszívó a pékségben

A halasi tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően nem terjedt tovább a kisebb tűz egy helyi pékségben vasárnap éjszaka. Az üzemi elszívórendszer izzott- tudtuk meg.