(►) Emlékezetes ballagás a Bibóban
Kultúra

(►) Emlékezetes ballagás a Bibóban

Elbúcsúztak iskolájuktól a Bibó István Gimnázium végzős diákjai is. A szombat délelőtti ünnepségen átadták az iskola legrangosabb elismerését, a Pro scola-díjat, amelyet az idei esztendőben hárman kaptak meg..
Civil piknik
Kultúra

Civil piknik

Több rendezvény és szabadidős program is várta a halasiakat május 1-jén. A civil szervezeteket a Végh-kúriában látta vendégül a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. egy délutántól estig tartó piknik keretében.
Táborozó természetbarátok Halason
Közélet

Táborozó természetbarátok Halason

Kiskunhalasra ki lehetne tenni a megtelt táblát. Ezen a hétvégén több száz lovas, nyugdíjas vasutas és kempingező látogatott el a városba.
LEZÁRVA (2015.05.04.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2015.05.04.)

Tippekből most sem volt hiány, mi azonban ez alkalommal is csak a hibátlan és leggyorsabb e-mailt tudtuk elfogadni.
Emlékezetes halasi lovasnyitány
Sport

Emlékezetes halasi lovasnyitány

Kiskunhalas Város díjáért két méter fölé kellett ugrani. Az országos minősítő verseny kiemelt száma a Puissance, magyarul a kitartásos magas ugratás. Az öt nevezőből három lovas is nekirugaszkodott a lélektani határnak számító kétméteres kőfalnak.
Családi nap a Merkbaunál
Közélet

Családi nap a Merkbaunál

Verőfényes napsütés, remek hangulat jellemezte a Merkbau cégcsoport családi napját. Merényi Jakab és vezetőtársai idén is egész napra vendégül látták a dolgozókat és hozzátartozóikat.
Máris sikeres a halasi stand
Közélet

Máris sikeres a halasi stand

Kiskunhalas is díszvendége annak a turisztikai kiállításnak, amely a Szent György Napok keretében zajlik Sepsiszentgyörgyön. A halasi stand már az első percekben sikeres volt, alig hogy elkezdtük a kipakolást, meglátogatott bennünket egy csoport. A halasi termálvíz és a csipke iránt mutatkozik komoly érdeklődés.
Szoboravatással nyílt meg a Halasi GP
Sport

Szoboravatással nyílt meg a Halasi GP

Tegnap kezdődött, de hivatalosan május 1-jéhez kötik a halasi lovasnapokat, amelyen most az Országos Minősítő Díjugrató Versenyt és Grand Prix-t rendezik meg. Fülöp Róbert polgármester avatta fel a lovasaréna egy frekventált pontjára helyezett Ismeretlen ló szobrát és a mellette lévő Halasi Lovas Olimpikonok falát. Az ünnepélyes ceremónia látványos lovas nyitóképpel folytatódott, majd Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte a több száz nézőt.
(►) Elballagtak a sziládysok
Kultúra

(►) Elballagtak a sziládysok

A hosszú hétvége miatt már tagnap elkezdődtek a hétvégi ballagások. A Szilády Áron Református Gimnázium végzős diákjai vettek búcsút az Alma Matertől csütörtök délután. Előbb az iskolai ballagásra került sor, majd a református templomban vonultak át a végzős diákok ahol tartotta a gimnázium ballagási ünnepségét.