Levélben állnak ki Oláh Adriánért
Közélet

Levélben állnak ki Oláh Adriánért

Amint arról a Halasmédia korábban beszámolt, Felfüggesztett börtönre ítélték első fokon a Kiskunhalasi Járásbíróságon Oláh Adriánt, a kiskunhalasi református gimnázium volt tanárát. Kiskorú veszélyeztetésének vádjában találta bűnösnek a bíróság, az ítélet indoklásában elhangzottak szerint osztálykirándulásokon együtt ivott tanítványaival, és azt is elárulta nekik, hogy az osztályból melyik lányt vinné ágyba. A tanár azzal védekezett, hogy ő csak szexuális felvilágosítást tartott a diákoknak, nem ismerte el a bűnösségét. Az ítélethirdetésen a tárgyalóteremben a hallgatóság soraiban megjelentek az ügyben tanúként kihallgatott volt diákjai is. Egy emberként fogtak össze védelmében volt tanítványai, szerkesztőségünkhöz özönlöttek a levelek, melyek kivétel nélkül mellette és védelmében fogalmazódtak meg. Ígéretünkhöz híven, ezúton tesszük közzé a diákok írásait teljes terjedelmükben.
(►) Szemlét tartottak a halasi lovardában
Közélet

(►) Szemlét tartottak a halasi lovardában

A hagyományos edzés mellett egy rendhagyó lószemle is várta az érdeklődőket és a sportolókat a minap a kiskunhalasi fedeles lovardában. A szakemberek legnagyobb örömére, pozitív dolgokat tapasztaltak a program során.
Miért szeretem...? - dr. Döme Ottó
A hét verse

Miért szeretem...? - dr. Döme Ottó

Ezen a héten dr. Döme Ottó, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke mondja el, miért szereti az alábbi költeményt.
LEZÁRVA (2015.04.14.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2015.04.14.)

Ilyen szerteágazó megfejtésáradatot már régen váltott ki Olvasóinkból egy feladvány. A tippek között szerepelt a Sétáló utcai emléktábla, az egyik főtéri bank épülete vagy éppen egy órásüzlet bejárata is. Pedig ezek közel sem voltak a valósághoz.
Fény- és zenevarázslat Kiskunhalason
Kultúra

Fény- és zenevarázslat Kiskunhalason

Mi az az anyag, ami fényt hoz az életünkbe? A változatos kiállítások sorát egy ólomüvegezéssel, üvegfestéssel foglalkozó kecskeméti díszműüveges alkotásai követi.
Civilek egymás közt
Kultúra

Civilek egymás közt

Az áprilisi civil fórumon mutatták be a civil koordinátort. Napirenden szerepelt a civilek együttműködése a Halasi Média és Kultúra Kft-vel. Szó volt a civilek megjelenéséről a városi programokon és a szüreten, sőt a civilek pályázati lehetőségeiről is beszéltek.
Feltörték Zsana honlapját
Sziréna

Feltörték Zsana honlapját

Megdöbbenve látták, hogy mi történt. Feltörték Zsana község honlapját. Visnyei Miklós polgármester azt nyilatkozta a Halasmédiának, hogy reggel szembesült a történtekkel és ezt követően azonnal intézkedett, szólt az oldal üzemeltetőjének és rendőrségi feljelentést is tett.
Kiderül, végre eltűnik-e a szemét
Közélet

Kiderül, végre eltűnik-e a szemét

Ők lesznek azok akik azonnal intézkednek, segítenek. A Beszéljünk Róla magazin ma esti adásában a halasi utcabizalmi rendszerről lesz szó.
Már élesben mér...
Sziréna

Már élesben mér...

Retteghetnek a szabálytalankodó járművezetők, néhány napja már élesben működik a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat első 160 egységének egyik berendezése a halasi utakon is. A sebességtúllépésekért már büntetést szabnak ki. Az új traffipax készüléket szerdán délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek.