Malacfogó, és erős traktor verseny a kötönyi napokon
Kultúra

Malacfogó, és erős traktor verseny a kötönyi napokon

A hagyományos malacfogó verseny vitte idén is a prímet a harkakötönyi szüreti napok programjai közül. A versenyzőknek cseppet sem volt könnyű dolguk, estek-keltek, egymást taposták, hogy meg tudják fogni a fürge lábú röfiket.
Gazdaság

Akár 40 százalékkal is csökkenhet a devizahitelünk

 „Azt szeretnénk, ha a svájci frank száznyolcvan, az euró kétszáznegyven forinton rögzíttetne”, és a devizahitelek akár 40 százalékkal csökkennének – mondta a Halasi Tükörnek Lukács László.  
Közélet

Sziládys tanóra a hulladéklerakóban

Varga Judit igazgatónő vezetésével tettek látogatást a Szilády Áron Református Gimnázium 8. b osztályos tanulói a Kiskunhalasi Regionális Hulladéklerakó Központban. A diákok részére a hulladék elhelyezés rendszerét, a szelektív hulladékválogatást emelték a tanulmányi látogatás előterébe, amelyben a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. két szakembere, Farkas Zsófia és Béresné Terbe Edit segített eligazodni.
Közélet

Nem fizette ki, mégis eladta

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott sikkasztás gyanúja miatt M. József 39 éves csólyospálosi lakos ellen. Úgy tudni, a férfi még 2011 októberében vásárolt egy teherautót egy Kft-től. A foglalót kifizette, a fennmaradó vételár rendezését pedig pár héttel későbbre vállalta.
A motorolajok közel 70 %-a hamisítvány
Közélet

A motorolajok közel 70 %-a hamisítvány

Az utóbbi időben egyre több híradás szól arról, hogy hazánkban is megjelentek a kétes eredetű, hamisított motorolajok. A szakemberek óva intik az autósokat, hiszen már városunkban is jelen vannak a hamisítványok.
Félidőnél a mozi felújítása
Gazdaság

Félidőnél a mozi felújítása

Egy hónapja kezdte meg az új működtető, a Cinema Szeged Kft. a halasi mozi felújítását, és október közepére szeretnének elkészülni. Alig van az országban olyan mozi, ami szép régi környezetben, de a legmodernebb technológiával üzemel. Most már bekerül ebbe a sorba a halasi filmszínház is.
Gazdaság

Ilyen még nem volt - pozitív likviditás

Szeptember közepén járt le a helyi adók második félévi befizetésének határideje. Mostanra a halasi városházára beérkeztek a teljesítésről szóló adatok. E szerint két hét alatt csaknem 400 millió forint adóbevétel folyt be.
Sport

Remek halasi teniszsikerek

Négy halasi teniszező szerepelt Budapesten, az F16-os, országos versenyen. Párosban egy arany, egyéniben egy ezüstérem volt a mérleg, ketten pedig bejutottak a legjobb tizenhat közé.
Képeslapok kötetben
Kultúra

Képeslapok kötetben

A Szabadkai és palicsi képes levelezőlapok története című könyv bemutatóját kedden este tartották a Közösségek Házában. Szeged után a kiskunhalasi volt a második állomás. A kiadványt Horváth József gyűjtő ajánlotta a közönség figyelmébe.