Archívum

Már igényelhető a munkaügyi központban a minimálbért kiegészítő támogatás

Hétfőtől jelentkezhetnek a munkaügyi központnál azok a cégek, amelyek központi támogatást igényelnek az emelt összegű minimálbérhez. A Kiskunhalasi Munkaügyi Központ idén is sok érdeklődőre számít Kiskunhalasról és a régióból.
Alen a 16. helyen végzett
Archívum

Alen a 16. helyen végzett

Közel volt a pontszerzéshez Györi Alen, a H- Moto Team versenyzője, aki Aragonban versenyzett az új motorjával. A BMW nyergében a halasi motoros végül a 16. helyen fejezte be a futamot úgy, hogy nem sokkal a leintés előtt még a 19-20. helyen volt.
Archívum

Alen az Eurosporton

Ezekben a pillanatokban rajtolt el a Superstock 1000 futamsorozat első állomása, amelyen Györfi Alen is rajthoz áll. A versenyt élőben közvetíti az Eurosport 2-es csatorna. Alen úgy rézi, jó formában van.
Kórház - új liftek épülnek
Archívum

Kórház - új liftek épülnek

Mintha egy óriási sátor állna a kórház szakrendelőjében. A fólia mögött az új lift alapjain dolgoznak a szakemberek. Ez a szakrendelő két szintjét köti majd össze, de tőle pár méterre épül egy másik lift is, ami a hármas és ötös szint között teljesít majd szolgálatot, vagyis a műtő az ébredő és az intenzív osztály között.
Archívum

KNKSE: lelkesen, eredményesen

Egyetlen pillanatig sem volt kérdés, hogy a Kiskunhalas NKSE simán legyőzi a Dunaújvárost a városi sportcsarnokban.Csupán az volt a kérdés, hogy hány gól lesz a két csapat között. Pethő Renáta ismét remekelt, Drávai Gyöngyi bombagólokat lőtt, a drukkerek jól szórakoztak. A lányok sikeresen feledtették az egy héttel ezelőtti váratlan veszprémi vereséget.
Rekordnevező és közönség a Gulyásfesztiválon
Archívum

Rekordnevező és közönség a Gulyásfesztiválon

Kellemes időben, rekord részvétellel zajlott le a III. Sóstó Gulyásfesztivál szombaton a Sóstó Csárda parkjában. 52 csapat 56 bográcsa mérte össze tudását az alföldi és egyéb gulyásleves kategóriákban. Több ezer ember fordult meg a nap folyamán Gulyásfalván, 210 000 Ft pénzdíj került kiosztásra és 19 különdíj. A közönség a főzőverseny mellett hagyományőrző kulturális programok sokaságát élvezhette. A térség egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményévé nőtte ki magát az esemény. Katt a legtöbb képhez!
Összeírják a halasi hadi emlékhelyeket is
Archívum

Összeírják a halasi hadi emlékhelyeket is

A Kiskunhalason található hadisírokat és emlékműveket is összeírják annak az országos felmérésnek a keretében, amelyet a Honvédelmi Minisztérium indított a Belügyminisztérium közreműködésével.
Speciális mentők hozták le a fa tetején rekedt cicát
Archívum

Speciális mentők hozták le a fa tetején rekedt cicát

A Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület felé járókelők jelezték, hogy a Híd utcában egy közel tíz méter magas fán rekedt egy macska, és nem tud lejönni. A környék lakóinak elmondása szerint a cicus még kora hajnalban, más macskákkal kergetőzött, amikor a fára felmenekült.