Archívum

KNKSE: anyagi gondok, rájátszás

A hét elején kiderült, hogy a Kiskunhalas NKSE hiába szerepelt erőn felül és kiválóan a bajnokság alapszakaszában, az elnökség nem tudta biztosítani a megfelelő anyagi hátteret. Hónapok óta nincs fizetés, mindezek ellenére a lányok példásan tűrték ezt a helyzetet és játékukon nem látszottak a problémák. Kérdés az, hogy ez mennyire hat majd ki a ma kezdődő rájátszás eredményeire, az első állomás Veszprém lesz.
Archívum

Vendégsiker a sárdagonyában

Egy mély talajú, játékra szinte teljesen alkalmatlan pályán játszott egymással a Kiskunhalasi FC és a Kalocsa. A dobogóra is esélyes paprikaváros focistái gyorsan két gólos előnybe kerültek, mert kihasználták a halasiak buta hibáit. A folytatásban ébredt a KFC, szinte felszántották a pályát, de ez csak a szépítésre volt elegendő. Volt sanszunk, mert közben a vendégek még a 100%-os ziccereiket is elszórakozták.
Trauma továbbképzés
Archívum

Trauma továbbképzés

Egymástól tanultak az orvosok, például a végtag törések kezelésének módszereiről osztották meg tapasztalataikat. Pénteken a Csipke Hotel adott otthont az orvosi továbbképzésnek, melyen szép számmal vettek részt a szakma képviselői.
Archívum

Újabb változások a kórházi szakrendelésben

Fontos tudni, hogy április 8-tól a Tüdőgondozó emeletéről a tüdőbelgyógyászati és a légzésfunkció-allergológiai rendelés leköltözött a Tüdőgondozó épület földszintjére (ez Tüdőszűrés korábbi helyszíne)!
Archívum

Remekelt a Tekó Kiskunmajsán

Négy középiskola mérte össze tudását a Dózsa Kupán, Kiskunmajsán. A Tekó csapatai labdarúgásban és kézilabdában is dobogóra állhattak, a fiúk és a lányok mezőnyében egyaránt. A mezőny kiegyensúlyozottságát jól jelzi, hogy a mind a négy sorozatban másik iskola diadalmaskodott, a leghatékonyabbnak azonban a II. Rákóczi bizonyult!
Lehet jelentkezni a járdatámogatásra
Archívum

Lehet jelentkezni a járdatámogatásra

Sok járdán kell még botladozni Halason, viszont némileg segíthet a helyzeten, hogy ismét megnyílik a lehetőség a járdaépítések támogatása előtt. A város képviselő-testülete a legutóbbi tanácskozásán döntött a segítség mértékéről.
Kezdődik az általános iskolai beiratkozás
Archívum

Kezdődik az általános iskolai beiratkozás

Halason április 8-án és 9-én kell beíratni az általános iskolákba a tanköteles korú gyerekeket. Az intézmények 8-18 óráig várják a jelentkezőket. Tanköteles, azaz 2007. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Aki megteheti, már most válogat a katalógusokból
Archívum

Aki megteheti, már most válogat a katalógusokból

Bár hazánkban egyelőre még a tavasz első jelei sem mutatkoznak, vannak, akik már most felkeresték az utazási irodákat, hogy megtervezzék idei nyaralásukat. A tapasztalatok szerint, a jól megszokott úti célok mellett új helyszínek iránt is érdeklődnek a halasiak.