Archívum

Milliós fosztogatások Kiskunhalason

Nyolcmillió forint a kárt okoztak azok a tolvajok, akik előbb autógáz kutat fosztottak ki, majd a mellette lévő márkaszervizbe is betörtek.
Környékbeli gazdákkal kötött haszonbérleti szerződéskötést a vidékfejlesztési miniszter
Archívum

Környékbeli gazdákkal kötött haszonbérleti szerződéskötést a vidékfejlesztési miniszter

Három – köztük kisszállási és kiskunmajsai – családi gazdálkodóknak adott át földhaszonbérleti szerződéseket Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Fülöpházán, egy szakmai rendezvényen. Korábban egyetlen kormány sem hirdetett meg ekkora állami területet és nem kötött ennyi kis és közepes családi gazdálkodóval haszonbérleti szerződést – mondta a földhaszonbérleti szerződések átadásakor a szaktárca vezetője, aki úgy látja: ennek ellenére a pályázat egyes vesztesei illetve a politikai haszonlesők megpróbálják lejáratni az eljárást.
Évet értékeltek a halasi állatvédők
Archívum

Évet értékeltek a halasi állatvédők

Közel száz kutyát és macskát mentettek meg, illetve juttattak új gazdákhoz, a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület (KÁE) önkéntesei az elmúlt évben – hangzott el a szervezet éves közgyűlésén. E mellett felvilágosító kampányt is indított az egyesület a helyi általános-és középiskolákban a felelős állattartásról, amelyet az idei évben is folytatnak tovább.
Virág a legjobbak között
Archívum

Virág a legjobbak között

Szupertehetségnek tartják a halasi Weinhardt Virágot, aki már több nemzetközi lovasversenyen is bizonyította kivételes képességeit. A fiatal lovas legutóbb Ausztriában, a nemzeti csapat színeiben öregbítette Kiskunhalas hírnevét.
Túrára fel!
Archívum

Túrára fel!

A Kiskunsági Nemzeti Park és a MOL Nyrt. Kiskunhalasi Termelés 2012. június 2-án hetedik alkalommal Bucka természetjáró túrát szervez  és egyben csatlakozik a TeSzedd! Akció a tiszta Magyarországért programhoz!
Archívum

A Vári nyerte az I. Kötény Kupát

Ahogyan megnyitójában Téglás László igazgató is fogalmazott, hagyományteremtő jelleggel indult útjára ma reggel a Kötény Kupa elnevezésű leány labdarúgó torna a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola sportcsarnokában. A versengés célja elsősorban az volt, hogy még több játéklehetőséget kapjanak a halasi középiskolák egyre lelkesebb leány futballistái. De emellett persze a vándorserleg elnyerése is komoly motivációt jelentett.
VI. Kópé Kupa
Archívum

VI. Kópé Kupa

Az időjárás kedvezett annak a 10 párosnak, akik ellátogattak a Halasi Tenisz Klubba, hogy összemérjék tudásukat az immár VI. alkalommal megrendezett Kópé Kupán.