(►) Helga és Enikő kitartása országos díjakat hozott
Közélet

(►) Helga és Enikő kitartása országos díjakat hozott

Az élet ismét beigazolta, hogy a kitartó munka mindig meghozza az eredményét. A közelmúltban két, volt bibós diáklány, Balog Helga és Tóth Enikő ért el országos sikereket egy rangos tanulmányi versenyen. Saját bevallásuk szerint nagyon jó barátnők, kutatásaik során pedig egymást motiválták, végül pedig mindketten lenyűgözték a szakemberekből álló zsűrit.
Ismét az első osztályban játszik a Halasi Tenisz Club (galéria)
Sport

Ismét az első osztályban játszik a Halasi Tenisz Club (galéria)

A felnőtt I. osztályú csapatbajnokságban szerepel a Halasi Tenisz Club. Az első mérkőzésen, hazai pályán a Unik SE-Vasas SC Állványmester Kft. volt az ellenfél. Nem voltak túl kedvezőek az előjelek, mert két halasi játékos is sérülés, betegség után tért vissza a pályára. Mindezekkel együtt helytállt a rangos ellenféllel szemben a HTC.
(►) Szemenszedett igazság
Kultúra

(►) Szemenszedett igazság

Adott egy csalfa férj, egy gyanakvó feleség és egy baráti házaspár, akik mindenről tudnak. A Szemenszedett igazság című színdarab nagy sikert aratott a halasi publikum körében. Neves színművészek szórakoztatták a helyi érdeklődőket.
Nyerjen jegyet Kaczor Feri halasi fellépésére!
Kultúra

Nyerjen jegyet Kaczor Feri halasi fellépésére!

A Támaszpont Alapítvány jótékonysági estet rendez Kiskunhalason. A program keretében, a Tiszti Klub nagytermében közönség elé áll Kaczor Feri. Most Ön is nyerhet egy belépőt a népszerű énekes előadására.
Apa, anya, nagyapa is focizott a gyerkőcökkel (galéria)
Sport

Apa, anya, nagyapa is focizott a gyerkőcökkel (galéria)

Évtizedes múltja van, ám a Hardt-Oil támogatásával a negyedik alkalommal rendezte meg a Szilády RFC az Apa-Fia Focigálát. Ezúttal nemcsak a mérkőzések, hanem a szeszélyes időjárás, a szakadó eső is próbára tette a pályára lépő harminc párost. Üde színfolt volt, hogy nemcsak az édesapák és fiaik, hanem lányok, anyukák, sőt nagypapák is pályára léptek a vidám délelőttön. 
A Halas Televízió 24. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 24. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétköznap esténként friss hírekkel várjuk Önöket híradóinkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökönként Kultúrkép magazinunk jelentkezik. A Megyei Krónika vármegyei híreket, a Forgószínpad rovat irodalmi, színházi tematikát hordoz, Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Elkapták a tujatolvajokat
Sziréna

Elkapták a tujatolvajokat

A napokban nagy visszhangot váltott ki egy felvétel, amely azt örökítette meg, hogy két férfi tuját lop Kiskunhalason. A rendőrség elkapta az elkövetőket, ám az eset kapcsán ismételten felhívták a figyelmet arra, hogy ne a közösségi médiában tegyék közzé az ilyen jellegű videót, vagy a fotót, hanem tárcsázzák a 112-es segélyhívót.
Kisszállási férfi a halálos kerékpárosbaleset áldozata
Sziréna

Kisszállási férfi a halálos kerékpárosbaleset áldozata

Elhunyt egy 56 éves kisszállási férfi, aki kerékpárjával felhajtott az 55-ös főútra és ott egy autó elütötte. A rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínelés félpályás útzár mellett zajlik.
Palacsintázós zenei nap – beiratkozás a művészeti iskolába
Közélet

Palacsintázós zenei nap – beiratkozás a művészeti iskolába

Tanév végi családi napot tartottak a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. A rendezvényre kis műsorral készültek a növendékek, így a zeneovisok is, de még palacsinta is várta a vendégeket és a szereplőket. A kötetlen hangulatú délutánra vártak minden művészet iránt érdeklődő gyereket és szüleiket, sőt többeket még a nagyszülők is elkísértek. Aki kedvet kapott a zenetanuláshoz vagy a többi művészeti szakhoz, akár helyben be is iratkozhatott az intézménybe.